Vízbevető regutás locsolás Mikóújfaluban

Három év kihagyás után elevenítették fel Mikóújfaluban a vízbevető regutás locsolást és a húsvéti bált. Mindkét esemény sikeres volt, így ezután minden évben megrendezik. 

Bús Ildikó

2014. április 22., 16:032014. április 22., 16:03

Három év kihagyás után hozták vissza a köztudatba a vízbevető regutás locsolást a mikóújfalusi fiatalok. A húsvéthétfői különleges locsolás bállal zárult. A község polgármestere Nyáguly Vilmos elmondta: a vízbevető regutás locsolás hagyománya a 19. századig nyúlik vissza: „Akkoriban vödrökkel és csiprokkal járták a falut a legények és bekérezkedtek a lányos házakhoz locsolni. Mindezt zenei kísérettel tették. A szokás sajnos kétszer szakadt meg: a két világháború lefolyása alatt, hiszen akkor nem volt aki locsolni járjon, mert a regutákat, sőt a tőlük fiatalabbakat is elvitték a háborúkba leventének.”

Később, az első mikóújfalusi rezesbanda megalakulásától kezdve, hangsúlyosabbá vált a szokás és megszakítás nélkül 2011-ig évente megrendezték a fiatalok. Korábban is volt kisebb szakítás a hagyománnyal, amikor a kötelező sorkatonai szolgálat megszűnt, de most már állandósítanák ezt a rendezvényt. Idén, egy kis helyi fiatal csapat vette kézbe a szervezést, így a Nagykürt \'95 Fúvószenekar közreműködésével járták végig a falut, és locsolták meg a lányokat, asszonyokat. A zenészeket és locsolókat mindenütt szívesen látták, legfőképpen az idősek, akik számára visszatért kicsit a fiatalságuk is. A legények természetesen vízzel locsoltak, erre utal a vízbevető szó is. A szó eredeti jelentése egyébként a kereszteléshez kapcsolódik, hiszen a kereszténység kezdetétől húsvétkor keresztelték meg a felnőtteket. A szentség felvétele során az emberek folyóba, tóba merítkeztek, vagy leöntötték őket. Az idei Húsvéthétfőn kannákkal locsoltak a mikóújfalusi fiúk.

„A locsolkodóknak tojáspaprikást készítettem vacsorára, sokan repetálzak is belőle. Remélem jövőre szintén főzhetek számukra és a bál is ugyanilyen jó hangulatban telik majd” – tette hozzá a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna

Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
2026. március 13., péntek

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét

Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét
2026. március 13., péntek

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság

A kirívóan magas adóterhek miatt a csőd szélére került szemerjai közbirtokosságot egy rendhagyó megoldás mentette meg: magánszemélyek adományaiból fedezték a többletadót, így a tagság jövedelme idén érintetlen maradt.

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság
Hirdetés