
Fotó: Nagy D. István
Sánta Imre lezártnak tekinti politikai aktivitását miután lemondott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki szervezetének elnöki tisztségéről – nyilatkozta portálunknak a lelkész. Megerősítette, hogy valóban lemondott funkciójáról, de ennek okait már nem kívánja részletezni.
2014. augusztus 21., 20:252014. augusztus 21., 20:25
2014. augusztus 21., 20:252014. augusztus 21., 20:25
„Régi sztori és nem kívánom kommentálni a történteket. Ez egy két hónapos történet, júniusban mondtam le. A további tervem az, hogy igyekszem minden időmet, energiámat a családomnak és gyülekezetemnek szánni” – közölte Sánta Imre. Politikai színtéren semmiképpen nem jelentkezem többet, de nem fogok remeteként visszavonulni. Nyilvánvalóan, ha valamiről véleményem van, a közéletben, vagy fórumot el fogom mondani – nyilatkozta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) korábbi háromszéki képviselőjelöltje.
A romániai magyar sajtóban megjelent, – a lemondása okait taglaló – levél az ő engedélye és beleegyezése nélkül kapott nyilvánosságot, elmondása szerint magánlevélről van szó, melyet a sepsiszéki EMNT szervezetének tagjainak küldött.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!