Visszaszerezni emberi méltóságunkat

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A pesti srácok hősiességére emlékezett szerda este Sepsiszentgyörgy az '56-os emlékparkban.

Nagy D. István

2013. október 24., 10:562013. október 24., 10:56


A Cantus Firmus Vegyeskarra és a Magyar Férfidalárdára hárult a feladat szerda este, hogy az 1956-os emlékparkban a Magyar Énekkel jelezze, elérkezett a pillanat, hogy a sepsiszentgyörgyiek újból leróják kegyeletüket azok előtt, akik – mint Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke megfogalmazta – „felvették a harcot a népek óriásával, mert hitében mindig óriás volt a magyarság\". Török József beszédében rámutatott, 1956-ban a magyarok kényszerítették térdre a vörös szörnyet, hitük elegendő volt, hogy megmutassák a világnak miként is kell harcolni a szabadságért. Emlékeztetett, a pesti srácok újraírták a történelmet, hiszen megrendítették a kommunizmus biztosnak hitt és látott hatalmát, ráadásul a társadalom széles rétegeit mozgatva meg egy közös célért. Az erdélyiek sem maradhattak ki ebből a harcból, és tették ezt szolidaritási mozgalmakkal, szabotázstervekkel, konkrét csatlakozással, a zöld határon átszökve. De, ahogy Magyarországon, Romániában sem maradt el az eltiprás és a megtorlás, mely kezdetben még enyhébb, majd a forradalom leverése után kegyetlen ítéleteket hozott mindenki számára, akit a rendszer bűnösnek talált. Halál és több évtizednyi börtön – ez várt az „ellenforradalmárokra”, köztük sok háromszékire is. „Ne féljetek, hiszen a mártírok sem féltek” – zárta gondolatait Török József.


Harc, emberi méltóság, autonómia

Faludy Györgynek a forradalom harmincéves évfordulójára írt sorai (1956, te csillag) tolmácsolását követően Markó Attila, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő, a Mikó-per egyik elítéltje hangsúlyozta, sem 1849-ben, sem 1956-ban nem tudták elvenni a nemzetnek az igaz szabadságba vetett hitét, és ma már tudjuk, hogy ez nem volt hiábavaló. „Mi is harcot vívunk, akár elődeink, szabadságharcot a szabad nyelvhasználatért, hagyományaink megőrzéséért, szimbólumainkért, intézményeinkért. Nem karddal, vagy más fegyverrel, nem tankok ellen, hanem a minket ért jogtiprások ellen tesszük ezt, minden egyes napon” – mutatott rá a honatya.

Az ünnepi beszédek sorát a díszvendég, Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára zárta. 1956-ban, noha csak 12 napig, de a meggyalázott magyar lobogó szabad és tiszta lett a trianoni határ mindkét oldalán, mert semmi sem drágább, mint a visszanyert emberi méltóság – fogalmazott. „A székelység is meg kell kapja megérdemelt autonómiáját, és azt, hogy egyenrangú polgárként kezeljék” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: ahogy \'56-ban, most is összefogással, együtt kell kivívnunk az autonómiát, illetve együtt tehetünk a magyarság emberi méltóságáért, boldogulásáért. „Ragaszkodnunk kell kincseinkhez, amint tették azt a budapesti forradalmárok 57 évvel ezelőtt” – hangsúlyozta az államtitkár.

Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperesének imája és Hajdú János római katolikus esperes áldása után felcsendülhetett a magyar és székely himnusz, majd a kegyelet koszorúi borították el az In memoriam 1956 emlékmű talapzatát. Az emlékezők a kegyelet virágainak elhelyezése után fáklyákkal a kézben vonultak át a központi Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatai kopjafájához, ahol Zelenák József evangélikus püspökhelyettes imája és újabb koszorúzás zárta az ünnepséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés