
Fotó: Kelemen László
Sepsiszentgyörgyön helyenként elvirágzott a hóvirág, a madarak pedig elkezdtek párzási dalokat énekelni és fészket rakni. Az állatok és növények szaporodása szempontjából legkevesebb tizenkét nappal kezdődik korábban a tavasz, mint mondjuk a hetvenes években – írja a szakirodalom a klímaváltozással kapcsolatosan.
2014. január 22., 16:352014. január 22., 16:35
2014. január 22., 16:452014. január 22., 16:45
A megyeszékhelyen jelenleg a galambok és a gerlék kezdték el a párosodást és a fészekrakást, továbbá a cinege és a szarka is „dalolja” a párválasztó énekét – állítják a madarászok. Dombi Helga, a Gyurgyalagok blog egyik szerkesztője szerint az erdőkben már hallani lehet helyenként a széncinege párválasztó dalát is. A jelenség oka az évszaknál jóval enyhébb időjárás.
Kelemen László, a Rara Avis egyesület vezetője megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a keresztcsőrű madár és a baglyok is ebben az időszakban kezdik a fészekrakást. Kelemen László úgy véli, idén a szerencsés telelési feltételek miatt a Háromszéken maradt nyolc gólya sem volt veszélyben. Szerinte nem kell aggódjanak a madárszerető gyerekek sem, hogy nem látják a madáretetőknél kedvenc madaraikat, mert a szárnyasok ilyen időjárásban az etetők helyett a természetben táplálkoznak. A madarak ugyanakkor elvégzik azt a rovartalanítási munkát is a mezőkön, melyet nem végzett el a fagy.
Háromszéken az általunk megkérdezett idős emberek az 1942-es télre emlékeznek úgy, hogy január közepére már elvirágzott a hóvirág és az ideihez hasonló meleg és viszonylag csapadékmentes időjárás volt.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!