
Egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Szín-Ész-Kuckó elnevezésű délutáni iskola Kézdivásárhelyen. Az elmúlt év sikerén felbuzdulva a pedagógusok folytatják a tevékenységet, a gyerekek nagy örömére.
2014. augusztus 19., 10:332014. augusztus 19., 10:33
Rákosy Katalin és Szabó István (Moha) pedagógusok együtt újították fel tavaly azt az iskolát, amely délután fogadja a gyerekeket, és a házi feladatok elkészítése mellett különböző tevékenységekkel is várja őket. Az elmúlt egy évet értékelte Rákosy Katalin francia-angol szakos tanár, kiemelve, hogy a gyerekek is sokat tanultak, de a tanárok is tanultak a gyerekektől. A két tanár a romániai iskolai rendszert ismerve döntött úgy, hogy délutáni foglalkozást létesítsenek az előkészítős és elemista gyerekeknek, segítve ezáltal a szülőket, akik késő délutánig dolgoznak. A foglalkozások nemcsak a kicsiknek segítenek megtanulni a leckét, hanem a szülőket is tehermentesíti a délutáni iskola, mivel munkahelyről hazaérve már nem kell a tanulással foglalkozni, hanem a játékra, együttlétre tudnak koncentrálni.
A legfontosabb visszajelzéseket a gyerekektől és szülőktől kapták – mondta Katalin, kiemelve, hogy a legtöbb gyerek sokszor haza sem akart menni, annyira szerette a délutáni kuckót. A szülők pedig levelek és Facebook-üzenetek formájában köszönték meg a tanárok eredményes munkáját, hiszen a gyerekek román és magyar nyelvű szókincse egyaránt gyarapodott, de ügyesen számolnak és helyesen írnak. A szülők szerint a délutáni oktatás nagyon hasznos és, akik eddig vitték a gyerekeiket, a jövőben is szeretnék. „Tavaly sokat gondolkodtunk és kerestük a lehetőséget, hogy mit csinálunk a 9 éves gyerekünkkel délutánonként. Akkor a Kati és Moha által működtetett délutáni iskolát, a Szín-Ész-Kuckót választottuk. Amellett, hogy angolra, zenére önzetlenül tanították a fiamat, minden nap meleg ételt kapott. Ha jellemeznem kellene a két tanár munkáját, akkor öröm, hitelesség és profizmus árad belőlük. Nagyszerű pedagógusi érzékkel mindketten nagyon sokat segítettek a fiamnak abban, hogy egyénisége és szociális készsége fejlődjön. Megtanulta a leckék mellett azt is, hogy miként ossza be az idejét, otthon pedig nem tanulással, hanem játékkal tudtuk eltölteni az időt” – írta egy kisfiú édesanyja, Ema Alexa.
Rákosy Katalin egy átlagos napot is elmesélt a kuckóban: a napi házi feladatok áttekintése és megoldása után mindig maradt idő társasjátékra, rajzolásra, kézimunkázásra is, annak ellenére, hogy igen megterhelő az iskola által elvárt tananyag megtanulása. „Sajnos ezért nem lehetett megvalósítani azt az elképzelésünket, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a drámapedagógiára. Persze valamilyen módon sikerült, kisebb mennyiségben, de nem úgy ahogy mi azt szerettük volna. Nem lehet a zsúfolt anyag miatt. Változatos volt a tanulási ritmus is, tanítóktól függően, persze. Van, aki lazábban veszi, van, aki keményebben, ugyanannyi eredménnyel” – magyarázta a tanárnő.
A magánintézményben változó volt a gyereklétszám, volt, amikor 13 kisdiákkal dolgoztak, de néhányan lemorzsolódtak az anyagiak miatt. A következő tanévben a legfontosabb cél, hogy szaporítsák a létszámot, illetve beszoktassák az új gyerekeket is a csoportba. A módszereken nem kívánnak változtatni, hiszen jól bevált pedagógiai módszereket alkalmaznak, így koordinálják a csapatot és az időt is. Ugyanakkor többet szeretnének játszani, szórakozni a jövőben. Az év során nehézségek is felmerültek, de ezekre is szívesen gondolnak a tanárok. A legnehezebb feladat talán az elsősök tanítása volt, hiszen minden gyereknek más a ritmusa, és másképp tanultak írni, olvasni az iskolában, így egyénileg tanítottak minden diákot. A Szín-Ész-Kuckó egyébként a nyár folyamán is működött: a TTC készruhagyárban tartottak Summer School néven nyári iskolát, ahol az alkalmazottak gyerekeivel tanultak játékosan.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!