
Noha a magyarországi X-Faktorból kiesett a sepsiszentgyörgyi Manó, a fiatal énekes nem csüggedt el, inkább meglepetéssel készül a rajongóinak.
2013. október 07., 12:182013. október 07., 12:18
2013. október 07., 13:342013. október 07., 13:34
A romániai X-Faktorban a harmadik élő műsorig jutott el a sepsiszentgyörgyi énekes, a magyarországi tehetségkutatóban azonban mentora, Tóth Gabi énekesnő úgy döntött, nem viszi magával az élő adásba. Manó hatalmas lehetőséget látott a magyarországi X-Faktorban, mint korábban nyilatkozta, ebben a műsorban is bizonyítani akart, és úgy tűnt, sikerül is neki. Vasárnap este azonban Tóth Gabi hazaküldte a fiatal énekest, mint mondta, nagy hatással volt a zsűrire, de el kell engednie magát, fel kell szabadulnia, és akkor több esélye lesz a színpadon.
A műsor után Ráduly Botond Manó úgy nyilatkozott, számára mindenképpen megérte részt venni a teheteségkutatóban, és soha nem kapott eddig ennyi támogató levelet, üzenetet, mint most, a műsor alatt és után. „Bár szomorú pillanatokat éltem át a döntés után, nagyon sok szeretetet kaptam tőletek az utóbbi időben, és az ilyen pillanatokért érdemes csinálni az egészet, így van csak értelme” – mondta az énekes.
Ami a jövőt illetti, Ráduly Botond Manó elmondta, továbbra is énekelni fog, jövő hét végén Sepsiszentgyörgyön lép fel a kolbászparádén, a közeljövőre pedig egy meglepetést is tartogat a rajongóinak.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.
szóljon hozzá!