
Fotó: Nagy D. István
Idén utoljára szerdán vetítenek szabadtéren filmet Sepsiszentgyörgyön.
2014. szeptember 02., 15:482014. szeptember 02., 15:48
2014. szeptember 02., 16:202014. szeptember 02., 16:20
Szerdán este kilenc órától a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, a szabadtéri filmvetítés idényzáró programján a Mindenki a mennybe megy című, 2012-ben készült román-holland játékfilmet vetítik – közölte Lázár-Prezsmer Endre szervező. Elmondta, az idei hűvös és esős időjárás miatt többször kellett átütemezni a rendezvényt, azonban még így is sikerült hét művészfilmet levetíteniük a nyár folyamán.
Az időjárás miatt a látogatószám 800 fő körüli volt a tavalyi kétezerhez képest, azonban a helyszínváltás nagyot javított a filmek élvezhetőségén – mutatott rá. A szabadtéri filmvetítés immár három éve működik, az első két évben az Erzsébet parkban zajlott, ettől az évtől pedig beköltöztették a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe. A vetítések télen sem szakadnak meg, hiszen ősztől tavaszig tematikus sorozatokba szerkesztve a Huszárik Filmklubban folytatódnak a filmvetítések, ahogyan már kilenc év alatt megszokhatták a sepsiszentgyörgyiek – tette hozzá a szervező. A vetítésekre a belépés ingyenes.
A rendezvény a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része, szervezői a Kónya Ádám Művelődési Ház Huszárik filmklubja és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület. Támogatói között van a romániai Etnikumközi Hivatal (DRI) és a Új Budapest Filmstúdió is.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!