Vándorszínészek járnak Háromszéken

Szekereken utaznak, szabadtéren játszanak és megnevettetik a közönséget – ők az Erdélyi Vándorszínház tagjai, akik szekéren utazva lépnek fel a háromszéki falvakban Bükkfaszéki Márika című előadásukkal.

Bús Ildikó

2013. július 08., 14:592013. július 08., 14:59

2013. július 08., 15:252013. július 08., 15:25

Az Erdélyi Vándorszínház olyan falvakba próbál eljutni, ahol a magyar nyelvű lakosság évek óta nem láthatott színházat. A társulat helyi szekereken utazik faluról falura, s szabadtéren játszik, ezúttal Háromszéken. Csuja László rendező, forgatókönyvíró, a vándorszínház alapítója a Székelyhon.ronak elmondta: az ötlet hat évvel ezelőtt merült fel, azóta minden nyáron felkerekedik a színészekből álló csapat, és az erdélyi falvabkan játszik. A rendező elmondása szerint a vándorszínház célja az, hogy a 21. századi, létében veszélyeztetett falusi lakosságnak, ha egy estére is, de élő színházat varázsoljon.

„Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyek a felhőtlen szórakozást és a kísérleti színházzal kapcsolatos művészi igények kielégítését is lehetővé teszik. A vándorszínház ugyanakkor lehetőséget teremt a két országból származó fiatal művészek szakmai együttműködésére, tapasztalatcserére, továbbá a fiatal színészek speciális, a hagyományos színházi képzéstől eltérő fejlesztésére” – magyarázta Csuja László.

A vándorszínészek a Bükkfaszéki Márika darabot mutatják be a napokban Háromszéken, melyet Kele Fodor Ákos írt, és bár komédiaalapú mű, misztériumjátéknak is beillik. A közönség értő és érző a darabra – mondta a rendező, hiszen az alap a humor és a pikantéria, de megható részeket is tartalmaz. A műveket nemcsak falvakban, hanem városokban is bemutatják, igaz átírva, mivel a városi nézők ironikusabb, szatirikusabb szemléletűek.

A Bükkfaszéki Márika történetével hétfőn este Sepsi­kőröspatakon találkzhatnak a nézők, kedden Bodokon, szerdán Gidófalván, csütörtökön Zalánban, szomba­ton Sepsiszentgyörgyön, vasárnap pedig Kéz­divásárhelyen lépnek fel. Az előadások napján a településeken szekéren körbejárnak a vándorszínház tagjai és kidobolják a rendezvényt, így toborozva nézőket az előadásokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés