
Szekereken utaznak, szabadtéren játszanak és megnevettetik a közönséget – ők az Erdélyi Vándorszínház tagjai, akik szekéren utazva lépnek fel a háromszéki falvakban Bükkfaszéki Márika című előadásukkal.
2013. július 08., 14:592013. július 08., 14:59
2013. július 08., 15:252013. július 08., 15:25
Az Erdélyi Vándorszínház olyan falvakba próbál eljutni, ahol a magyar nyelvű lakosság évek óta nem láthatott színházat. A társulat helyi szekereken utazik faluról falura, s szabadtéren játszik, ezúttal Háromszéken. Csuja László rendező, forgatókönyvíró, a vándorszínház alapítója a Székelyhon.ronak elmondta: az ötlet hat évvel ezelőtt merült fel, azóta minden nyáron felkerekedik a színészekből álló csapat, és az erdélyi falvabkan játszik. A rendező elmondása szerint a vándorszínház célja az, hogy a 21. századi, létében veszélyeztetett falusi lakosságnak, ha egy estére is, de élő színházat varázsoljon.
„Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyek a felhőtlen szórakozást és a kísérleti színházzal kapcsolatos művészi igények kielégítését is lehetővé teszik. A vándorszínház ugyanakkor lehetőséget teremt a két országból származó fiatal művészek szakmai együttműködésére, tapasztalatcserére, továbbá a fiatal színészek speciális, a hagyományos színházi képzéstől eltérő fejlesztésére” – magyarázta Csuja László.
A vándorszínészek a Bükkfaszéki Márika darabot mutatják be a napokban Háromszéken, melyet Kele Fodor Ákos írt, és bár komédiaalapú mű, misztériumjátéknak is beillik. A közönség értő és érző a darabra – mondta a rendező, hiszen az alap a humor és a pikantéria, de megható részeket is tartalmaz. A műveket nemcsak falvakban, hanem városokban is bemutatják, igaz átírva, mivel a városi nézők ironikusabb, szatirikusabb szemléletűek.
A Bükkfaszéki Márika történetével hétfőn este Sepsikőröspatakon találkzhatnak a nézők, kedden Bodokon, szerdán Gidófalván, csütörtökön Zalánban, szombaton Sepsiszentgyörgyön, vasárnap pedig Kézdivásárhelyen lépnek fel. Az előadások napján a településeken szekéren körbejárnak a vándorszínház tagjai és kidobolják a rendezvényt, így toborozva nézőket az előadásokra.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!