
A közmunka sokakat elijeszt a segély igénylésétől. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A szociális támogatások kifizetését és felügyeletét végző szakhatóság Kovászna megyei területi hivatalának adatai szerint az utóbbi négy-öt évben Háromszéken folyamatosan csökkent a szociális segélyeket igénylők száma. 2018-ban például 1984 ilyen jellegű kérelmet iktattak, 2019-ben 1795-öt, míg tavaly 1601-re esett vissza ez a szám. Fontos adalék, hogy a kérelmek nem egyénekre, hanem családokra vonatkoznak, és például a Sepsiszentgyörgy melletti Előpatakról 13 tagú család is szerepel a listán.
2023. január 13., 20:222023. január 13., 20:22
Tavaly Nagybacon községben részesült a legtöbb, mintegy 800 család a garantált minimális jövedelem néven ismert szociális segélyben, a lista végén Torja, Kökös és Málnás állt.
A szociális igazgatóság illetékesei úgy látják, a segélyigénylők száma egyfelől azért is csökkent, mert több jogosult külföldön dolgozik, emellett az is tény, hogy
Előfordultak olyan esetek is, hogy a szociális segélyekre szorulók a kérvény benyújtásának idején vállalták a közmunkát, de később nem tettek eleget ezen kötelezettségüknek, emiatt a segélyt elveszítették bizonyos időre. Az sem titok, hogy
A segélyt főleg többgyermekes családok igénylik huzamosabb ideig, a sepsiszentgyörgyi szociális igazgatóság nyilvántartásában szerepel olyan kérvényező, aki
Az igazgatóság ennek kapcsán közli a minimális garantált jövedelem havi összegeit is: egy háztartáson belül egy személynek 149 lej, két személynek 269 lej, három személynek 376 lej, négynek 465 lej, 5 tagú családnak 554 lej, 6 tagúnak 593 lej, 7 tagúnak 631 lej, 8 tagúnak 669 lej, 9 tagúnak 708 lej, 10 tagúnak – mint az említett példánál – 746 lej, míg az előpataki 13 tagú család 860 lejt kap.
Barót városban 10 évvel ezelőtt öt-hatszáz háztartás kérvényezett szociális segélyt, idén alig 26, de Uzonban is százról kevesebb mint nyolcvanra csökkent a számuk. További példák: Kézdivásárhelyen tavaly decemberben 38, Előpatakon 214, Torja községben 4 család szerepelt a listán.
Kanapé a konténer mellett, kiszolgált tévé a kuka tövében – egyiknek sem ott lenne a helye. Sepsiszentgyörgyön az ilyen hulladéktól szabályosan is meg lehet szabadulni, mégis csak építési-bontási törmelékből 3200 tonna gyűlt össze idén a városban.
Elkezdte a végső fizetési felszólítások kiküldését a Hydrokov Rt. az adósságokat felhalmozó ügyfeleknek. Amennyiben az érintettek az értesítés után sem fizetnek, a Kovászna megyei szolgáltató megkezdheti a vízellátás felfüggesztését.
Elvileg egy magánjellegű adásvételi szerződés tárgya, ám eszmei értékénél fogva mégiscsak közösségi ügy. Kézdivásárhelyen eladó a szabadságharc ágyúöntő mestere, Turóczi Mózes egykori lakóháza, és sokak számára nem mindegy, milyen kézbe kerül.
A lakossági visszajelzések nyomán hétfőtől változások lesznek a sepsiszentgyörgyi buszjáratok egy hónapja megújult rendszerében, az iskolásoknak pedig, ha nem is házhoz, de az iskolába eljuttatják a bérleteket.
Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.
Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
1 hozzászólás