Változik a „kóborkutya-politika” Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Módosította a megyeszékhelyi gazdátlan ebekkel szembeni stratégiáját Sepsiszentgyörgy önkormányzata, miután a befogás és örökbeadás módszere nem elegendő a probléma kezelésére.

Nagy D. István

2013. augusztus 07., 17:492013. augusztus 07., 17:49

Az elképzelésről Antal Árpád polgármester és Sikó Barabási Sándor főállatorvos, az állat-egészségügyi hatóság vezetője számoltak be szerdán. Antal kezdésként ismertette a 2009 októbere óta működő szépmezői kutyamenhely révén elért eredményeket. Ezek szerint az elmúlt közel három évben összesen majd 2200 ebet fogtak be a menhely önkéntesei, ezek közül pedig 498 talált gazdára, ami 23 százalékos teljesítményt jelent, országos szinten ez egy igen jó eredmény. A polgármester ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Romániában továbbra sincs egységes fellépés a gazdátlan ebekkel kapcsolatban, miközben a jelenség az ország mindegy egyes településén komoly problémát jelent.

Antal az új stratégia kapcsán elmondta, hogy mivel a szépmezői menhely jelenleg is túlterhelt (135 eb tartózkodik éppen a 85 befogadására tervezett telepen – igaz sokuk még csak kölyök), illetve a befogott állatok helyébe újak jelennek meg – bevándorolnak a megüresedett területre –, úgy döntöttek változtatnak az eddigi szabályzaton. Az újdonságokról Sikó Barabási Sándor beszélt, rámutatva, hogy mostantól a menhely önkéntesei az állatorvossal közösen altatólövedékkel fogják be a lakossági bejelentés nyomán azonosított állatokat, majd a menhelyen csak a nagyon öreg, menthetetlenül beteg vagy agresszív ebeket altatják el. Ezt követi az oltás, parazitamentesítés és ivartalanítás (a nőstények esetében), majd a kutyákat két csoportra osztják aszerint, hogy mennyire barátságosak, tetszetősek, vagyis mennyire esélyesek az örökbefogadásra. A kevésbé szimpatikus ebeket zöld fülszámmal ellátva visszaengedik a városba, míg a többiek a menhelyen maradnak – ezek is kapnak fülszámot, mert lényeg a követhetőségük megoldása.

Öt állat egyébként már átesett a leírt procedúrán – tette hozzá Sikó. A polgármester és a főállatorvos egybehangzó véleménye szerint a lakosságra is megnyugtatóan hat majd, ha fülszámmal ellátott ebeket látnak, még akkor is, ha ezek szabadon mozognak a városban. A visszaengedéssel egyébként annak is elejét akarják venni, hogy a megürült területre máshonnan érkezzenek gazdátlan állatok, amire nagy esély van, mivel egy kutya akár ötven kilométerre is képes elvándorolni, hogy saját területe legyen.

Antal Árpád továbbá beszámolt arról is, hogy egy tanácshatározatot is előkészítenek, amely a megyeszékhelyen és a környező településeken lévő kutyák nyilvántartásba vételét célozza. Ezzel is a gazdátlan állatok számának a növekedését szeretnék csökkenteni, felajánlva a tulajdonosoknak az ebek ingyenes ivartalanítását, a határozat elfogadásától számított hat hónapban. Továbbra is komoly probléma ugyanis, hogy a kutyakölyköket az anyaállat gazdái úgymond elcsapják, mivel nincs rájuk szükségük. Azok a kutyatartók, akik nem akarnak élni az ivartalanítási lehetőséggel várhatóan külön illetéket kell majd fizessenek.

A sok esetben aggresszív kóbor állatok az egész megyében gondot jelentenek. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban csak idén közel kétszáz kutyaharapásos esetet kezeltek, ebből 156 alkalommal veszettségelleni szérumot is kellett biztosítani, tehát ismeretlen állat okozta a sérülést. Arra nézve, hogy hány volt a gazdátlan az ebek közül az intézmény nem vezet statisztikát, viszont a szérumhiány továbbra is országos probléma, olyannyira, hogy Sepsiszentgyörgyre Ploiești városából is érkeztek páciensek, hogy megkaphassák a készítményt. Háromszéken egyébként csak a megyei kórház rendelkezik szérummal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés