
Fotó: Kátai Jocó
Tavaly októberben a képviselőház megszavazta azt a jogszabálytervezetet, amely szerint 2025 a gyermekek éve lesz. Az országos projekthez a Háromszék Táncszínház is csatlakozik, mutatjuk az idei programokat.
2025. február 08., 19:172025. február 08., 19:17
A Háromszék Táncszínház fontosnak tartja az utánpótlás nevelését, oktatását, a hagyományok továbbvitelét, a legfiatalabb generáció érzékenyítését a néptánc és a népzene iránt. Ebben az évben még több gyerek számára szeretnék hozzáférhetővé tenni programjaikat.
A társulat idén még többször és több helyen játssza a Lúdas Matyi mese-musicalt, márciusban Gyergyóditróba, Gyergyóremetére és Gyergyóújfaluba látogatnak el. Zenekaruk ugyanakkor idén is szervez hangszerbemutatókat, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a hegedűvel, brácsával, nagybőgővel és cimbalommal.
A legkisebbek számára egy Tiszán innen, Dunán túl című folklórműsorral kedveskednek, amelyet Sepsiszentgyörgyön kívül több településen is játszanak, szervezett diákelőadás keretében „házhoz szállítva” a kulturális élményt a vidéki iskolások számára.
A társulat vendégprodukcióknak is helyet biztosít a Háromszék Táncstúdióban. Februárban a kézdivásárhelyi Udvartér Színház, márciusban pedig a Maros Művészegyüttes lép színpadra. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal és a Lajtha László Alapítvánnyal karöltve ifjúsági táncház is indul Sepsiszentgyörgyön, amely az 5–8. osztályos diákoknak biztosít havonta néptáncos tevékenységet.
Középkori eredetű emberi maradványokra bukkantak a gelencei szennyvízhálózat-bővítés során. Az érintett területet lezárták, a munkálatot ideiglenesen leállították, de már lehet folytatni.
A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 99 kifejlett kutyát és 22 kölyköt gondoznak. A befogások száma nem csökken, folyamatosan újabb és újabb példányok érkeznek, így a vezetőségnek néha altatáshoz is kell folyamodnia.
Bár a farsang farkáig még jó néhány nap van hátra, nem mindenhol várnak éppen addig az elűzésével. Kézdivásárhelyen például már ezen az szombaton, február 7-én eltemetik a telet.
Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.
A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.
Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.
Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.
Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.
Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.
szóljon hozzá!