
Karitatív jellege is lesz a Vezető vállalkozások díjátadó gálájának. Az ünnepséget november 15.-én szervezik meg mintegy 150 cégvezető számára egy sepsiszentgyörgyi vendéglőben.
2013. november 06., 17:502013. november 06., 17:50
„Mindenkit saját kategóriájában díjazunk, külön a tevékenységi területek szerint és külön a mikro-, a kis-, és középvállalkozókat. A mintegy 755 céget egy cégkatalógusba is belefoglaltuk. A Kovászna megyei vezető vállalkozások rangsorolása című kiadványunkban szerepel a cégek leírása és elérhetősége is” – nyilatkozta Édler András a Kamara elnöke.
Kovászna megyében 4800 vállalkozás működött 2012-ben, ezek közül 4805 vállalkozás tette le éves mérlegét. Ezek közül a toplistában szereplő cégek biztosították a forgalom 61,2%-át, 3166 millió lej összértékben. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamarának összesen 250 tagja van, akiknek hagyományosan évente szerveznek gálaműsort.
A gálán, a díjazás mellett, szórakoztató zenei programok lesznek emellett pedig egy karitatív akció is. „A pénzgyűjtés ebben az esetben is indokolt, a vállalkozói közeg szociális érzékenységét adományozással is kifejezheti. Idén Bíró Melinda üvegfestő munkáiból nyílik kiállítás” – mondta Édler. A művek eladásából gyűlt összeget a képzőművész beteg édesapjának kezelésére fordítják.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!