Válaszok a városnapokkal kapcsolatos kérdésekre

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

A sepsiszentgyörgyiek Szent György Napokkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt Antal Árpád polgármester. A tűzijáték és a vidámparki gépek helyszínére, valamint a rendezvény hivatalos sörének kilétére is fény derült.

Bencze Melinda

2015. április 30., 15:202015. április 30., 15:20

Több olyan kérdéskört is érintett Antal Árpád, amelyet a helyiek fogalmaztak meg a városi önkormányzat irányába a Szent György Napokkal kapcsolatban. Mint mondta, a vidámparki gépezeteket idén nem engedik be a belvárosba, mivel azok rontják annak összképét, ám ezeknek korábban felajánlottak egy helyszínt: a sportcsarnok közelében levő területet. Ezt azonban elutasították az említett eszközök működtetését végző vállalkozások képviselői, majd egy, az Olt-híd közelében levő területet béreltek egy magánszemélytől, így ott lesznek jelen a városnapok idején.

Antal Árpád kijelentette, teljes mértékben elzárkóznak ettől a döntéstől, mint magyarázta: nem az önkormányzattól származik, illetve a cégek által biztosított program nem a Szent György Napok része. „Kihasználják ezt a rendezvényt, ahogyan kihasználták az elmúlt években is a Bodok Szálló előtt levő parkoló lehetőségeit, amely tavaly még nem volt az önkormányzat tulajdonában” – mondta a polgármester, aki hangsúlyozta: nem ellen-reklámot szeretne a vidámparkot működtetők számára, csupán tisztázni szeretné a helyzetet. Erdély András, a városnapok sajtókapcsolatokért felelős munkatársa hozzáfűzte, a sportcsarnok közelében civilizált helyszínt biztosítottak volna, a jelenlegi helyszínen azonban a rossz időjárás és esőzések miatt sár van, és ez problémákat okozhat.

Egy másik kérdés a Vitéz Mihály tér lakóitól érkezett az önkormányzat irányába, amely a tűzijáték rakétáinak nem a Szakszervezetek Művelődési Háza előtti területről, hanem az Erzsébet-parkból való fellövésére irányult. Antal Árpád elmondta, ez több okból sem lehetséges: elsősorban a szökőkút hatású tűzijátékok esetében a felrobbant rakéta lángjai a földtől számítva húsz méterre hunynak ki, ezért a fák miatt veszélyes lett volna, másodsorban fényjátékot is terveznek, annak megvalósítása pedig problémát jelentett volna. Az Igazi Csíki Sörrel kapcsolatban is megkeresték az önkormányzat munkatársait a helyiek, a kérdés arra irányult, hogy miért a Heineken terméke a rendezvény hivatalos söre. A polgármester elárulta, voltak tárgyalások, ám azért nem a csíkszentsimoni ital a városnapok hivatalos söre, mert jelenleg még nincs akkora kapacitásuk, amellyel le tudnák födni a teljes eseményt. Hozzátette, ettől függetlenül jelen lesznek a Szent György Napokon.

A városvezető ezúttal is megköszönte a belvárosban lakók szolidaritását és türelmét, ugyanis, mint fogalmazott „a Szent György Napok vesztesei a központban lakók, akik azokat a koncerteket is kénytelenek végighallgatni, amelyeket nem szeretnének”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés