
Fotó: Nagy D. István
Az országos tiltakozási sorozathoz csatlakozva az Alfa Kartell szakszervezeti tömb háromszéki tagjai is sztrájkőrségre vonulnak október 24-én a Kovászna megyei kormányhivatal elé.
2013. október 22., 13:142013. október 22., 13:14
Az akcióról Bong Vilmos szakszervezeti bizalmi hétfőn tájékoztatott. Elmondása szerint a Ponta-kabinetnek már korábban elküldött követelési listát mind az öt nagy szakszervezeti tömb vezetői aláírták, de a jelek szerint egyedül az Alfa Kartell lép a tettek mezejére. Mint kiderült, összesen öt követelést fogalmaztak meg az érdekvédelmi szervezetek, ezek közül a legfontosabb a társadalmi párbeszédre vonatkozó törvényt érintik, amelyek módosításai hátrányosan érintik a munkavállalókat. Bong szerint ezeket a változtatásokat még az előző kormány eszközölte, a külföldi munkáltatók, befektetők tanácsának nyomására. A felszámolt előírások közül a legsúlyosabb következménye annak van, amely révén megszűnt az országosan érvényes kollektív munkaszerződés. Ez ugyanis több olyan jogot biztosított a munkavállalóknak, amelyeket a jogszabályok nem tettek lehetővé, megszüntetésével pedig ez a csoport még kiszolgáltatottabbá vált.
A szakszervezeti bizalmi szerint a Ponta-kabinetnek ezen a téren kellene változtatnia. Ugyanazon törvénymódosítások hozták azt az áldatlan helyzetet is, hogy jelen pillanatban a szakszervezetek képviselete is formálissá vált, hiszen míg azelőtt az alkalmazottak 30 százaléka elegendő volt, ha az érdekvédelmi szervezet tagja, ahhoz hogy bele tudjanak szólni az illető vállalat, vagy ágazat szintjén kötendő kollektív munkaszerződés tartalmi részébe. Most ez az arány 50 százalék, ami oda vezetett egyes helyeken, hogy ezt a megállapodást meg sem kötötték, sőt az ágazati válfaja meg is szűnt. Magyarán a társadalmi párbeszéd nem létezik gyakorlatilag. Sőt a beruházóknak, munkáltatóknak kedvező jogi szabályozás miatt sok ágazatban még a szakszervezetek létrehozása sem lehetséges, így Háromszéken a nadrággyárak esetében, ami még inkább kiteszi őket a visszaéléseknek. Az érdekvédelmi szervezetek csak tanácsadással tudnak segíteni, ha az alkalmazott nem tagja egyetlen szakszervezetnek sem.
A további követelések között szerepel még a decensnek nevezett bérezés. Ennek kapcsán Bong elmondta, azt kérik a kormánytól, hogy az országos minimálbér 2014-ben érje el az átlagbér hatvan százalékát, amint az a korábban a kabinet és az érdekképviseleti tömbök között kötött megállapodás szerint meg kellene történjen. Ehhez képest jelen pillanatban 34 százalékról lehet beszélni, ami Európában sereghajtóvá teszi Romániát. Konkrét összegre lefordítva a bizalmi szerint azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér elérje az ezer lejes szintet. Arra a kérdésre, hogy Háromszéken még az országos átlaghoz képest is alacsonyak a bérek, Bong úgy vélekedett, ez a megye sajátos gazdasági helyzetének tudható be, azaz nem léteznek olyan munkáltatók, amelyek bérpolitikája megdobná ezt a szegmenst, mivel mindenki az alacsony javadalmazás mellett dönt, magas elvárások mellett. Ennek járulékos következménye a jó munkaerő elvándorlása.
A tiltakozók egyébként 13 órakor vonulnak ki sztrájkőrséget állni a kormányhivatal elé. Várhatóan mintegy ötvenen az ötezer körüli tagságból. Érdeklődésünkre Bong Vilmos úgy vélte egy komolyabb tiltakozás esetén is a tagság legtöbb 10-15 százalékát tudják megmozgatni, mivel a többségük félti az állását.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!