Nemsokára elkezdik az Olt utca felújítását Sepsiszentgyörgyön, illetve három másik utcát egyirágyúsítanak a tavasz folyamán – mondta Antal Árpád András polgármester.
2012. március 09., 12:572012. március 09., 12:57
2012. március 09., 13:222012. március 09., 13:22
Tizennyolc utca teljes korszerűsítésének fognak neki idén Sepsiszentgyörgyön – jelentette be nemrég Antal Árpád András polgármester, hozzátéve, hogy az integrált városfejlesztési terv negyedik részének közbeszerzései megtörténtek, és hamarosan nekifognak a megyeszékhelyi régi városrész utcáinak felújításához. Az egyik legfontosabb utca, az Olt utca, melynek korszerűsítését mindenképp elkezdik a közeljövőben, de mivel az említett utca már szerepel egy országos programban, amely úgy néz ki, hogy nem indul el, a helyzet nem egyszerű: várni kell addig, amíg eldől a program sorsa, és csak azután lehet egy másik finanszírozású programba áttenni és meghirdetni az utcafelújítást.
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy elküldték a rendőrségnek a Kőrösi Csoma Sándor, Templom, Daczó és Vojkán utcák egyirányúsításáról szóló javaslatot. Reményeik szerint tavasszal megkapják az engedélyeket erre vonatkozóan, ugyanakkor több utcában járdákat építenek, és akadálymentesítik az átjárókat. Az elmúlt öt évben Sepsiszentgyörgyön mintegy tizenkét millió lejt költöttek utcafelújításra.
Az utcák rehabilitálása mellett Sepsiszentgyörgy önkormányzata programot hirdet a tömbházak körüli zöldövezetek karbantartására. A program keretében a lakótársulások igényelhetnek padokat, díszfacsemetéket, cserjéket, élősövényt, különféle virágokat, fűmagot, kertelemeket, valamint termőföldet 1500 lej/lépcsőház összértékig társfinanszírozási rendszerben. Az összeg 20%-át a tulajdonosi társulás önrésze képezi, a fennmaradó 80%-ot pedig Sepsiszentgyörgy költségvetéséből fedezi a polgármesteri hivatal. A kérelmeket március 31-ig lehet benyújtani az ügyfélszolgálati-, tájékoztatási- és iktatóirodában.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!