
Fotó: Boda L. Gergely
Bekötőutat építenek a Lécfalva közelében épülő hulladékfeldolgozó üzemhez, döntötte el csütörtöki rendkívüli ülésén a Kovászna megyei önkormányzat.
2015. március 06., 16:072015. március 06., 16:07
Mint arról már korábban írtunk, európai uniós pályázatból idén megépül a korszerű hulladékfeldolgozó, ahová Kovászna megye évi 195 ezer tonnára becsült szemetét szállítják. Mint Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, az odavezető megyei utat minél hamarabb meg kell építeni, és le kell aszfaltozni, hiszen jelentős teherforgalommal kell majd ott számolni.
A kijelölt útszakasz bizonyos részein ugyanakkor nem csupán új aszfaltra, hanem alapra is szükség van, az egyszerű földutat kell korszerűsíteni. Mint elhangzott, az út műszaki mutatóinak elkészítése 130 ezer lejbe kerül, erre a kiadásra bólintott rá csütörtökön a megyei közgyűlés.
Mint ismeretes, az uniós előírásoknak megfelelő hulladéklerakót kénytelenek még idén beüzemelni, mivel Csomakőrösön, Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón már felszámolták a régi szeméttelepeket, idén pedig a sepsiszentgyörgyit is bezárják, és semlegesítik.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!