Ünnepi nyitva tartás Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több sepsiszentgyörgyi intézmény kedden a megszokott nyitva tartás alapján, míg szerdán rövidített programmal fogadja látogatóit. Az intézmények, bevásárlóközpontok, gyógyszertárak többsége zárva tart a 2015-ös év első két napján.

Bencze Melinda

2014. december 29., 21:142014. december 29., 21:14

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Közpénzügyi Igazgatóságán december 30-án, kedden rövidített program szerint zajlik az ügyfélfogadás, így az adóbegyűjtő pénztárak reggel 8 és 9 óra között vannak nyitva, a megyei kincstár ügyfélfogadási rendjéhez igazodva – tájékoztat a városi önkormányzat sajtóirodája. Az adóhivatal december 31-étől január 4-éig zárva tart, míg január 5-étől kezdődően a megszokott nyitva tartási rend szerint működik.

A városi uszoda kedden a megszokott program szerint, azaz reggel 7-től fél 2-ig, majd délután 15 órától este fél 10-ig várja a látogatókat kedden, december 30-án. Rövidített nyitva tartással, azaz reggel 7-től fél 2-ig fogadják az úszni vágyókat szerdán, december 31-én, majd az uszoda zárva tart az újév első két napján, december 1-én és 2-án.

A Tega Rt. által december utolsó hetére beütemezett zsákos szelektív hulladékgyűjtés a sepsiszentgyörgyi magánházaknál elmarad, ezt egy héttel később január 5-9. között valósítják meg – tájékoztat közleményben a köztisztasági vállalat. Szünetel a háztartási hulladékgyűjtés szolgáltatás is úgy a megyeszékhelyen, mint a falvakban, továbbá mind a Tega Rt. pénztára, mind pedig a városi piacok zárva lesznek január 1-jén és 2-án. A háztartási szemét begyűjtését a szokásos program szerint január 8-ától kezdik.

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár december 30-án, kedden 8 és 19 óra között fogadja látogatóit, míg december 31-én, szerdán rövidített munkaprogrammal, azaz 9-től 13 óráig tart nyitva. Az intézmény január 1-5. között zárva tart, így 2015-ben első alkalommal január 6-án nyitják meg kapuikat az olvasni vágyók előtt.

A gyógyszertárak közül január elsején reggel 8 és 12, valamint délután 16 és 20 óra között a Bánki Dónáth utca 5-ös szám alatti Medicom, míg másodikán a Stadion utca 19-es szám alatt működő Simeria teljesít szolgálatot. Előbbi a 0267-352.659-es, míg utóbbi a 0267-313.942-es telefonszámon hívható. Éjszakai ügyeletet este 20 órától reggel 8-ig a Grigore Bălan utcai Salvia patika tart december 31-én és január 1-jén, ők a 0267-313.513 telefonszámon érhetők el, míg 2-án a Császár Bálint utcán található Farma-Line lesz nyitva éjszaka.

A megyeszékhelyen működő nagyobb bevásárlóközpontok többsége december elsejére és másodikára is bezár, ugyanígy tesz a kiskereskedők nagy része is. Egy éjjel-nappali üzlet egész idő alatt nyitva tart, az előző évekhez hasonlóan a belvárosban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés