Ultimátum az Állomás negyedbeli tó ügyében

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A jelek szerint nem sikerül dűlőre jutnia Sepsiszentgyörgy önkormányzatának az Állomás negyedbeli tó kapcsán a jelenlegi bérlővel. A polgármester szerint július 15-ig várnak, és ha nincs előrelépés felbontják a szerződést.

Nagy D. István

2013. június 27., 20:172013. június 27., 20:17

Bonyolítja a tó, illetve annak szinte a közepén található sziget szabadidős tevékenységekre való kialakítását, hogy míg az előbbi önkormányzati tulajdonban van, utóbbi már magánkézben – ismertette Antal Árpád. A város ugyan bérbe adta a tavat a sziget tulajdonosának, amely vállalta, hogy elvégzi a kialakítási munkálatokat, de egyelőre csak a földdarabon indult meg az építkezés, de az is egyelőre stagnál, így a közelmúltban ultimátumot adtak az illetőknek, és amennyiben július 15-ig nem történik semmi, a város visszaveszi a tavat. Antal rámutatott, tapasztalatuk szerint szükség lenne egy megfelelő létesítmény kialakítására a szigeten, illetve a tó partján is, hiszen pár évtizede felkapott hely volt, szabadidős tevékenységekre, így csónakázásra. Meggyőződésük, hogy most is lenne igény rá, hiszen az Olt partját a tömbházakban lakók most is előszeretettel felkeresik. Az elöljáró egyelőre nem tudott közelebbit mondani arról, hogy a szerződésbontás után mit is kezdenek majd a tóval és környékével.

A helyszínen megfordulva szinte azonnal szembeötlő, hogy ugyan vannak csónakok és hattyú alakú vízibiciklik, viszont nehézkes lenne azokat kibérelni, ugyanis egyrészt a szigeten csak egy romos terasz látható, illetve a gyalogoshídnak, amin át kellene jutni, a közepe táján hatalmas lyuk tátong. A tó partján pedig mindössze a gördeszkásoknak és trial bicikliseknek felállított pálya van elhelyezve, semmi több. A tó egyébként a legkönyebben az Olt bal partjáról, az Állomás negyed felől közelíthető meg, a másik partja ugyanis a folyó árterületével határos. A tópartra egyébként jelenleg egy viszonylag viharvert lépcső vezet le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés