Újra munkahelyén dolgozhat a korrupcióval vádolt hivatalnok

Hatósági felügyelet alá helyezték, azt a sepsiszentgyörgyi rendőrbiztost, aki – a Prefektúra alárendeltségében működő Kovászna Megyei Jogosítványo­kat és Forgalmi Engedélyeket Kibocsátó Hivatal munkatársaként korrupcióval vádol az ügyészség.

Szabó Enikő

2014. október 10., 13:022014. október 10., 13:02

2014. október 10., 16:262014. október 10., 16:26

A kétrendbeli csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt szerdán 24 órás őrizetbe helyezett alkalmazott esetében a Kovászna megyei Törvényszék elutasította az ügyészség kérését, hogy Sorin Codescut előzetes letartóztatásba helyezzék, döntése szerint a gyanúsított hatósági felügyelet mellett szabadlábon védekezhet. A hatósági felügyelet az ő esetében azt jelenti, hogy megszabott időközönként, a hatóságok hívására köteles jelentkezni a rendőrségen és nem hagyhatja el az ország területét a hatóságok engedélye nélkül.

Eugen Deaconu a Kovászna Megyei Jogosítványo­kat és Forgalmi Engedélyeket Kibocsátó Hivatal vezetője portálunknak azt nyilatkozta, hogy a rendőrbiztos aktív marad, tehát folytatja munkáit az intézményen belül, azonban a más területen dolgozik az ítélethirdetésig.

Mint arról már beszámoltunk kétrendbeli csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt helyezték vád alá azt a sepsiszentgyörgyi rendőrbiztost, aki – a Prefektúra alárendeltségében működő Kovászna Megyei Jogosítványo­kat és Forgalmi Engedélyeket Kibocsátó Hivatal munkatársaként –, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsgán segítette volna át – 200 euróért – az egyik sofőriskola tanulóját október 7-én. Az ügyészség közleménye szerint az alkalmazott a gyakorlati vizsga után kétszáz eurót kért és kapott a jogosítvány megszerzéséért. A gyanúsított július nyolcadikán egy másik vizsgázótól kért és kapott egy bizonyos összeget, hogy a jelöltet a vezetés gyakorlati próbája után sikeres vizsgázónak nyilvánítsa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés