
Fotó: Bencze Melinda
Napról-napra kevesebben tüntetnek, pénteken már alig százan követeltek igazságot a terrorista merénylettel gyanúsított Beke Istvánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökének.
2015. december 11., 21:172015. december 11., 21:17
Megközelítőleg százan gyűltek össze, és vonultak fel Sepsiszentgyörgy utcáin az előzetes letartóztatásban levő Beke Istvánért. „A múlt rendszer kiölte belőlünk az öntudatot és a felelősségérzetet, mert senki nincs megelégedve a helyzetével, de mindenki mástól várja el a változást, s aki tenne, azzal kapcsolatban kijelentik: egy fecske nem csinál tavaszt” – mondta Bedő Zoltán, a tiltakozó megmozdulások kezdeményezője pénteken. „Itt egy rossz viccről van szó” – hangsúlyozta, nehezményezve, hogy Beke István telefonhívásait lehallgatva gyanúsították meg a vármegyést.
„Ha változást akarunk, akkor össze kell fognunk, mert a bukaresti Colectiv-tragédia során is felháborodtak az állampolgárok: kormányváltás volt, de nem szabadott volna itt megállni” – mondta Bedő Zoltán, aki rendszerváltást követelt. A tömeg ezúttal is a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, a „Hol a bomba?”, a „Hazug prefektus” jelszavakat skandálta.
A jelenlevők a korábbi megmozdulásokhoz hasonlóan a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületét érintve vonultak fel Sepsiszentgyörgyön.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!