Újabb néppártos „igazol át” az RMDSZ soraiba

Fadgyas Egmond, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta volt sepsiszentgyörgyi elnöke csütörtökön lemondott párttagságáról, ezután pedig az RMDSZ-t támogatja. Sánta Imre megyeszékhelyi EMNT elnök lemondása is csütörtökön került nyilvánosságra.

Bencze Melinda

2014. augusztus 22., 14:352014. augusztus 22., 14:35

2014. augusztus 22., 14:462014. augusztus 22., 14:46

Mint ismeretes, év elején Nemes Előd, most pedig Fadgyas Egmond is úgy döntött: az RMDSZ berkeiben folytatja tovább munkáját. „Lemondtam csütörtöktől az EMNP-tagságomról. A félreértések elkerülése végett közlöm továbbá azt is, hogy 2014. május 14- én a Minta sepsiszentgyörgyi elnökségéről, valamint a Minta tagságomról is lemondtam. Tudom, hogy ezzel sok barátot fogok elveszíteni, de azt is tudom, hogy az igaziak megmaradnak” – írta Facebook-oldalán Fadgyas Egmond. A megyeszékhelyi Minta korábbi elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy valóban lemondott már korábban vezetői tisztségéről, ez azonban kérésre nem került nyilvánosságra, mint magyarázta: a Minta országos elnöksége később akarta közölni.

Lemondásának okát boncolgatva kifejtette, úgy tapasztalta, hogy a sepsiszentgyörgyi EMNP-szervezet működésében hiányzik a demokrácia, ugyanakkor súlyosabb problémákat is emlegetett, mint az egymás rágalmazása, vagy a korábban már emlegetett pozícióvadászat. Ebben nem kívánt tovább részt venni. Fadgyas Egmond kiemelte, hogy különben nem mindenkivel volt ilyen a viszonya, elmondása alapján lemondását követően támadták is, ugyanakkor több EMNP-tag felhívta, akik jó munkatársként értékelték, és sajnálják, hogy a jövőben nem dolgozhatnak vele együtt.

Az elkövetkezendő időszakról annyit mondott, hogy nem szeretne távol maradni a politikai élettől, ez az egyik oka annak, hogy már be is nyújtotta az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetéhez a tagfelvételi kérelmét. „Szükséges, hogy végre megtanuljunk egymás mellett békében élni nemzetiségtől és kultúrától függetlenül. Mint erdélyi székely-magyar fontosnak tartom, hogy legyenek olyan politikusok, akik harcolnak azért, hogy szülőföldünkön megmaradva őrizhessük meg nemzeti identitásunkat. Az RMDSZ céljának ezt tűzte ki, és éppen ezért támogatom a jövőben az ő munkájukat” – nyilatkozta Fadgyas, aki hozzátette, amíg jóvá nem hagyják felvételi kérelmét, civilként támogatja a párt munkáját.

Sándor Krisztina, az EMNP ügyvezető elnöke portálunknak kifejtette, hogy nem kívánja értelmezni ezt az esetet. Sánta Imre, az Erdélyi Magyar Nemzeti sepsiszentgyörgyi vezetőnek tisztségéből való lemondásával kapcsolatban az ügyvezető elnök kifejtette, hogy a döntést már júniusban tudomásul vették. Belső ügynek tekintik, és hozzátette, hogy a szervezetnek jelenleg van elég feladata és munkája a közösségépítés téren. „Megyünk előre, Sánta Imre pedig függetlenül attól, hogy a szervezetből kilépett, továbbra is támogatja azokat az ügyeket, amelyeket felvállalt az EMNT” – emelte ki Sándor Krisztina.

Sántha Imre helyét időközben Kátai Zsuzsanna, az EMNP korábbi sepsiszentgyörgyi alelnöke vette át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés