
Bécsben nyert aranyérmet a sepsiszentgyörgyi barackpálinka. Hétvégén további négy ezüst és két bronzérmet is kaptak a készítők.
2014. március 17., 14:462014. március 17., 14:46
A nemzetközi versenyen tizenegy országból 183 cég, összesen 1300 termékkel vett részt – ez pedig a legnagyobb, legerősebb verseny, amit a pálinkafőzők számára rendeznek. Dezső Tibor, a Potio Nobilis pálinkák gazdája elmondta: egyik legsikeresebb megmérettetés volt a hétvégi verseny, ahol egy arany, négy ezüst és két bronzérmet nyert a csapatuk.
„Erről a versenyről még nem hozott érmet Romániában bejegyzett cég. A barackpálinkánk aranyérmes, a szőlő, birs, málna és meggy pedig ezüstérmes, míg a vackorkörte bronzérmes pálinka lett. Számunkra a legnagyobb dolog az, hogy itt a versenyeredmény alapján minősítik a főzdéket, és a miénk a sehr-gut, azaz nagyon jó minősítést kapta” – magyarázta Dezső Tibor, hozzátéve, hogy a maximális öt pontból 4,25-ös minősítést kaptak. A pálinkafőző világbajnokságon a házigazda osztrák csapat lett az első, Németország a második, míg Magyarország a harmadik helyen végzett.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!