
Új székházban folytatja tevékenységét a Down-szindrómás gyerekekkel foglalkozó sepsiszentgyörgyi Manócska Játszóház. Az új kezdő csoport indulása mellett a tevékenységi kör bővítését is tervezik.
2014. február 03., 14:272014. február 03., 14:27
Januártól a szűkösnek bizonyuló terem helyett egy tágas helyiségben fogadja a Down-kóros gyerekeket és egészséges testvéreiket a Manócska Játszóház. A sepsiszentgyörgyi evangálikus egyház védnöksége alatt működő csoport számára az egykori imaházat alakították át. A beruházás összértéke 25 ezer lej, ennek nyolcvan százaláka támogatásból származik.
„Támogatást kaptunk a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól és egy, az evangélikus egyházzal jó kapcsolatot ápoló németországi civil szervezettől. A fennmaradó húsz százalék az önrész” – mondta Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes.
A tevékenységi kör bővítését is tervezik, a már működő zene- és mozgásterápia mellett logopédus is tart majd foglalkozást a gyerekeknek, de kézműves foglalkozásokra is lehetőség lesz. Az elmúlt nyáron nagy népszerűségnek örvendett a Manócska Játszóház által szervezett zenés-játékos foglalkozás, ahol több száz gyerek énekelt, mondókázott együtt a csoport sérült tagjaival, és tapaszta meg az együtt zenélés örömét, összetartó erejét, a másságot és annak elfogadását.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!