
Kovászna megye minden városában indulnak szakok a Művészeti Népiskola szervezésében, az iratkozás jövő héten kezdődik.
2014. szeptember 04., 18:302014. szeptember 04., 18:30
Új szakokkal, tavalyi tandíjakkal kezdi az évet idén a Művészeti Népiskola Sepsiszentgyörgyön – tájékoztatott Gáj Nándor igazgató. A beiskolázási terv elkészült, a jelentkezőket hétfőtől kezdődően várják, a felvételiket a különböző szakokra pedig szeptember 15.-19. között szervezik. Idén bővült a kínálat, így dob szakot is indítanak, de együttesek jelentkezését is várják, azaz olyan fiatal zenekarokat keresnek, akik tagjai továbbképeznék tudásukat és kilépnének a kis próbatermi helyszínekből. Baróton énekszakot indítanak, mert nagy rá az igény, Kovásznán pedig hegedűt tanítanának, de népi hangszereken is tanítják játszani a jelentkezőket, így lesz népi hegedű, brácsa, és más hangszeroktatás is.
Sepsiszentgyörgyön a 2014-2015-ös tanévre öt helyet hirdettek meg zongora szakon és szintén ötöt szintetizátor szakon, a gitár szakra 8 hely van, a hegedűre 5, ének szakra pedig 6 hely. Brácsára és kobozra két-két diákot tudnak fogadni a sepsiszentgyörgyi intézménybe. Az egyéni oktatásra – mint klarinét vagy brácsa – 3-3 hely lesz, de rajz szakra is lehet jelentkezni két helyre, valamint népi bútorfestészetre, ahol 4 hely lesz. Balettre is várják az érdeklődőket, itt a korhatár öt év, tíz helyet hirdettek meg. Kovásznán zongora szak indul 6 hellyel, kórus osztály szintén 6 hellyel és gitár szak 12 személyes csoportnak. Kézdivásárhelyen szintetizátor szakra lehet iratkozni a 6 meghirdetett helyre, Baróton pedig különböző hangszerképzés indul (brácsa, hegedű, szintetizátor, koboz) két-két hellyel.
Az iskolába való beiratkozási díj nem változott a tavalyhoz képest, ahogyan a tandíj sem – mondta az igazgató. A beiratkozás 60 lej, a tandíj pedig az egyéni hangszeres oktatás esetében egy évre 620 lej, a balettoktatás 380 lej, míg a rajz szak 350 lejbe kerül. A csoportos oktatás egy évre 280 lej személyenként.
Az iskolában egyébként tizenöt állandó tanár oktat több mint ötszáz gyereket és felnőttet, viszont úgynevezett bejáró oktatók is vannak. Az intézményt Kovászna megye Tanácsa tartja fenn, éves költségvetésük 900 ezer lej, melyből 200 ezer lejt a képzésekért fizetett tandíjakból kap az iskola.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!