Új marketingstratégia a Székelyföldért

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Antal Árpád szerint új irányba kell terelni a Székelyföld elfogadtatásának stratégiáját a jelenleg jellemző erős magyarellenesség közepette. Az előjáró szerint pozitív jövőképet kell állítani a székelység elé a negatív megítélés felszámolásával.

Nagy D. István

2013. augusztus 26., 17:002013. augusztus 26., 17:00

Sepsiszentgyörgy polgármestere a szeptember végén a megyeszékhelyen sorra kerülő csokoládéfesztivál kapcsán beszélt az elképzelésről. Elmondása szerint jelen pillanatban nehéz pozitív jövőképet felállítani a térség lakói számára, miközben a románság jelentős része, elsősorban a média általi manipuláltság, félretájékoztatás nyomán kifejezetten erős magyarellenességről tesz tanúságot. Antal ezért úgy véli, stratégiaváltásra van szükség, azaz el kell érni, hogy a szintén magyarellenes román média ne csak a negatív kicsengésű esetekben – zászlóügy, egyes erdélyi magyar politikusok nyilatkozata, feliratháború – fordítsa figyelmét a Székelyföld felé, hanem a jó dolgoknak is helye legyen a térségből érkező hírek között. Az elöljáró hozzátette, hogy a változással elérhető lenne, hogy a románság levetkőzze a jelenleg igen erősen élő előítéleteit mindennel kapcsolatosan, ami a régiót, valamint egész Erdélyt illeti.

Antal szerint ez kis csepp lenne a tengerben, mármint a média általi áttörés, de meg kell próbálni eljutni az emberekhez. Ha nem sikerülne, akkor más megoldást kell találni, ami nyilvánvalóan nagy anyagi és szellemi áldozattal járna. Az RMDSZ-es politikus szerint ennek ellenére meg kell próbálni, hiszen jelen pillanatban olyan torzképek jellemzik a román közvéleményt, amelyek többek között azt akarják elhitetni, hogy például Tőkés László nyilatkozatai – és közvetve az erdélyi, székelyföldi magyarság – az okai Románia helyzetének. „Tőkés EP-képviselőként, erdélyi közéleti személyiségként nyilatkozik a véleményszabadság jogán, ezt minden román embernek fel kell fognia, amint azt is, hogy nem emiatt kell az ország majdnem minden állampolgárának szégyenkeznie más európai államokban, hanem az elmúlt 23 évben a kormányzást végző politikusok miatt” – fejtette ki.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Antal felvetéséhez csatlakozva rámutatott, hogy fel kell számolni azt az abszurd helyzetet, amely szerint, ami szabad az ország más régióiban az tilos a Székelyföldön. „A saját szánk íze szerint szeretnénk a saját dolgainkat intézni, törvényes keretek között\" – fogalmazott Tamás Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés