GPS-vezérlésű közvilágítási rendszert tesztelnek Sepsiszentgyörgyön, melynek lényege, hogy irányítani lehet a fényerősséget az oszlopokon.
2013. szeptember 17., 15:242013. szeptember 17., 15:24
Egyelőre a város húsz oszlopán próbálják ki a közvilágítási rendszert, mely által egy irodából irányítható majd az utcai világítás fényerőssége – tájékoztatott Antal Árpád. A városvzető elmondta, ez a rendszer azért fontos, mert a közvilágítás általában az esti órákban és kora reggel működik maximális kapacitáson, éjszaka viszont a fényerősség nem annyira fontos, hiszen kevesen járnak az utakon. Ezzel a rendszerrel sok energiát tudnak megspórolni, most tesztelik a programot, és amennyiben működik és gazdaságos, kiterjesztik a város egész területére.
A folyamat lassú, és nem lehet egyszerre mindenhol alkalmazni, mivel csak az új típusú oszlopokon működik, viszont akár harminc százalékos megtakarítást is jelent a városnak. A tervek szerint gyújtópontok alapján tudják mérni az energiafogyasztást, ugyanakkor azt is jelzi a rendszer, hogy hol égett ki égő, és az is beállítható, hogy milyen fokon égjenek a lámpák. Egy másik változat szerint ezt a rendszert mozgásérzékelővel is kombinálnák, viszont ennek hátránya a kóbor kutyák és az autók, hiszen azok mozgása beindítja a rendszert.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!