Új bölcsőde várja a kicsiket

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Hivatalosan is átadták a sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcai svájci villában működő bölcsődét csütörtökön. Az eseményen a műemléképület több évig tartó felújításáról és jövőbeni tervekről is szó esett.

Bencze Melinda

2015. szeptember 17., 18:332015. szeptember 17., 18:33

Közel hat évet ölelt fel az az időszak, miután átadhatják az időközben műemlékké nyilvánított svájci villában működő bölcsődet – összegzett Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közösségfejlesztési igazgatóságának vezetője. Keddig 97 kisgyermeket írattak be az intézménybe. „Ez azért is érdekes, mert 12–13 évvel korábban az említett intézményt napi 5–6 gyermek látogatta” – elemezte a magas érdeklődést Tankó. Jelenleg kilenc munkatárssal működik az intézmény, köztük négy dadával, egy szakáccsal, egy takarítónővel, egy betegápolóval, valamint két asszisztensnővel, akik közül egyik az adminisztrációs feladatokat is végzi.

Tankó Vilmos kitért arra is, hogy az elkövetkezendőkben növelni szeretnék a dadák számát, mivel a törvénykezés alapján egy kilenc tagot számláló csoporthoz egy személy alkalmazása lenne szükséges – így például a 60 fő fogadására legalább 7–8 alkalmazottal kell számolni a reggel 6 és délután 18 óra között működő bölcsődébe. Első körben két állást fognak meghirdetni – fejtette ki a közösségfejlesztési igazgatóság vezetője.

„Országos szinten azt várják el tőlünk, hogy csökkentsük a kisegítő és pedagógus személyzet számát, ám ezzel ellentétben Sepsiszentgyörgyön növelik, így a helyi közösséget terheli a költségtöbblet. Ám ez a néhány állás megéri, hogy az anyákat és a kisgyermekes családokat segítsük” – mondta Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.

A Kós Károly utcai bölcsődébe a város bármely körzetéből be lehet íratni a kicsit, az egyetlen feltétel, hogy a jelentkezők sepsiszentgyörgyi lakosok legyenek. A szolgáltatás igénybevétele költség-hozzájárulással történik: egy gyermek egy napos ellátása 4,5–5 lej között mozog. 

A teljes beruházás összértéke egyébként 2 millió lej, ebből 1,5 millió a vissza nem térítendő támogatás. Majdnem újjá kellett építeni a svájci villát, az ugyanis sokkal rosszabb állapotban volt, mint az előzetes tanulmányok alapján megállapították: voltak olyan rejtett problémák, ami miatt például a legfelső emeletet és a tetőzetet vissza kellett bontani, és újból megépíteni – összegzett az alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés