Új bérletrendszerrel várja a közönséget az új évadban a Tamási Áron Színház.
2012. július 20., 11:002012. július 20., 11:00
2012. július 20., 11:202012. július 20., 11:20
Ősztől teljesen új bérletrendszert vezetnek be a sepsiszentgyörgyi színházban – jelentette be Bocsárdi László igazgató.Tájékoztatása szerint az eddigi napokhoz és közösségekhez kötött bérletek helyett ezután mindenkire egyaránt érvényes bérletet vezetnek be, ami nagyobb nézői szabadságot biztosít a jövőben.A következő színházi évad előadásai, az elmúlt évekhez hasonló marad, de az újonnan bevezetett bérletrendszerrel a nézők a régebbi előadásokat és vendégjátékokat is megnézhetik.
A Tamási Áron Színház igazán nagyvárosivá válik, mivel gazdagabb előadás kínálattal jelentkeznek ősztől. A 2011/2012-es évadot a kisvárdai fesztiválon való fellépéssel zárta színház. A Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján a Bocsárdi László által rendezett Bánk bán című előadást mutatta be a társulat, a produkciót három díjjal jutalmazták.
Március 4-én, szerdán 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás.
Megrongálták a nemrég felszerelt jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Șaguna és a Vasile Goldiș utcák kereszteződésében, a rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.
Légitámadást szimuláló védelmi gyakorlatot tartottak csütörtökön egy Kézdivásárhely központjában található bankfiókban.
Képzeld el, hogy március 15-én Petőfivel, Vasvárival és társaival lógsz a városban matematikaóra helyett, amikor éppen kitör a forradalom. Rögvest elkap a szónoklat heve, beszélni akarsz a tömeghez. De mit mondasz?
Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.
A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.
Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
szóljon hozzá!