
Fotó: Nagy D. István
A Máltai Segélyszolgálat önkéntesei fogadják csütörtöktől a rászorulókat a sepsiszentgyörgyi Sing Sing néven ismert szociális tömbház első két, majd teljes egészében felújított emeletén található hajléktalanszállóban.
2013. június 27., 19:422013. június 27., 19:42
2013. június 28., 11:052013. június 28., 11:05
A hajléktalanszállóval kapcsolatos változásokat csütörtökön ismtertte Antal Árpád polgármester, Tischler Ferenc alpolgármester, valamint a szolgálat vezetői – Dénes Mihály, országos elnök és Biszak József sepsiszentgyörgyi elnök. A pontos nevén éjjeli menedék este héttől kilencig fogadja a rászorulókat, de az eddigi szabályokkal ellentétben a szolgáltatást igénybe vevők mostantól jóval keményebb feltételek mellett alhatnak a korszerűsített, új bútorzattal is felszerelt szobákban. Antal Árpád rámutatott, ez az első alkalom, hogy civil szervezet vesz át az önkormányzattól egy szociális szolgáltatást versenytárgyalás alapján.
A Sing Sing néven ismert szociális tömbház első két emeletén egyelőre külön fogadják a férfiakat és a nőket, de a távlati elképzelés szerint a most átadott helyiségekben idővel csak nőket fogadnak majd, míg a férfiak számára máshol alakítanak ki egy hasonló létesítményt. Tischler Ferenc alpolgármester röviden ismertette azokat az új szabályokat, amelyek betartása nélkül senki nem veheti igénybe a menedéket. Eszerint minden jelentkezőnek elsősorban tisztálkodnia kell, majd orvosi vizsgálaton vesznek részt, illetve egy pszichológus és egy szociális munkás is foglalkozik velük. Az alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy ittas állapotban senkit nem fogadnak be, és a szeszesital-fogyasztókat szondázással kiszűrik. Nagyon fontos még, hogy minden bekerülő kell rendelkezzen személyi iratokkal, akinek nincs, az pedig egy héten belül kell pótolja a hiányosságot. Emellett a tüdőtuberkulózis-szűrés is kötelező lesz.
Dénes Mihály, a Máltai Segélyszolgálat országos elnöke kiegészítésként hozzátette, hogy a szállás biztosítása mellett szeretnének segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak a társadalomba való újraintegrálódásuk érdekében. Többek között állást is igyekeznek szerezni. Ugyanő elmondta, hogy a szolgáltatás csak a jövedelemnélküliek számára ingyenes, míg azoknak, akiknek akár minimális bevételük van, egy szimbolikus összeget fizetnek. A menhelyre este hét és kilenc között lehet bejelentkezni, de reggel nyolckor kötelező távozni.
Ami a költségeket illeti, az önkormányzat a takarítás, fertőtlenítés, kifestés költségeit vállalta, ez mintegy 10 ezer eurót tesz ki, míg a többi, egyelőre pontosan még nem ismert költséget a szervezet vállalta. Utóbbi többek között biztonsági kamerákat is felszerelt, illetve a mosdókat is felszerelték, valamint a szobák új felszerelését is ők állták. Biszak József elmondta, a teljes munkálat még nem zárult le, így nem tudnak pontos összeggel szolgálni. Elhangzott továbbá az is, hogy a szolgálat az önkormányzat elképzeléseihez képest több szolgáltatást is nyújt a rászorulóknak, és pár szabály tekintetében engedékenyebbek, de remélhetőleg a hatás nem marad el. A Máltai Segélyszolgálat egyébként még három hasonló szociális intézményt működtet országos szinten.
A toronyház eddig hajléktalanszállóként működő alagsorában és egyik emeletén egyébként nehezen leírható körülmények uralkodnak, szeméthalmok, ürülék, lerombolt mellékhelyiség, ajtó nélküli, tönkretett szobák fogadják a betévedőt. Ráadásként több hajléktalan továbbra is úgy gondolja, zavartalanul tartózkodhat valamelyik lerombolt helyiségben, italozva, amint tapasztaltuk azt ott jártunkkor.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!