Tusványoson a „kultfővárososok”

Négy napos programsorozattal készül a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021-es pályázat csapata a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemre és Diáktáborba, azaz a Tusványosra, ahol reggelente eszpresszókávéval, napközben előadásokkal várják az érdeklődőket, esténként pedig lemezlovasok gondoskodnak a hangulatról.

Bencze Melinda

2015. július 21., 10:332015. július 21., 10:33

Tusványoson is komolyan gondolják a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021-es pályázat csapat tagjai a részvételt. Az i2021 Erdély Café – Feldobjuk a labdát címmel 4 napos programsorozatot készített elő közösen az Élő Erdély Egyesület és a wunderBar július 22-25-re a tusnádfürdői 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra, „Együtt a huszonEGYért” mottóval – tájékoztat Sepsiszentgyörgy önkormányzatának sajtóirodája.

Az i2021 Erdély Café reggeli kávéra hívja a Tusványosra érkező, a közélet iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra vágyó résztvevőket, az ébresztő erejét a i2021-ről szóló tájékoztató beszélgetésekre szánják: négy reggel 100 eszpresszó és négy „szokatlan” barista várja majd a kíváncsiakat a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázattal kapcsolatos új információkkal és gondolatokkal – fogalmaztak a kezdeményezők, akik egy játékosabb megközelítéssel is várják az érdeklődőket, ugyanis őket ezer fehér labda kifestésére hívják az Én vagyok én, de ki vagy te? kreatív műhelyben.

A délutáni programok is a kulturális fővárost érintő témákat boncolgatják, hiszen míg szerdán Tövissi Zsolt, Esztány Győző, Molnár Judit és Süket Zsombor építészek tartanak beszélgetést Hagyatékápolás józan ésszel címmel, addig Csíki András, az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület elnöke tart előadást, majd pénteken a Nőileg magazin szerkesztői a nőiség jelenkori erdélyi vonatkozásait ecsetelik. Az előadássorozatot Boda Szabolcs, az Élő Erdély Egyesület elnökének vezetésével az értékalapú fejlesztés tematikában szervezett beszélgetés folytatja szombaton, majd , Veres Nagy Tímea, kulturális menedzser vezetésével tartanak fórumot az Európa Kulturális Fővárosa címről, valamint arról, mit tenne Székelyföld, illetve Sepsiszentgyörgy, amennyiben elnyerné a lehetőséget.

Egyszemélyes színház is lesz Tusványoson, a Szent György Napok igencsak népszerű színházi projektje délutánonként lesz elérhető, ahol ezúttal a székelyföldi régió több színművésze is bekapcsolódik, így jelen lesz Benedek Ágnes, Dálnoky Csilla, Dávid Gulácsi Zsuzsanna, Dávid Péter, Fekete Zsolt, Márton Réka, Moşu Norbert-László, Nagy Alfréd, Vass Csaba és Veres Nagy Attila. A koncertek után székelyföldi lemezlovasok mérettetik meg magukat a sátorban, ahol DJ Jumbo, Slim Rocka, Titus, Buff, Goranga, Küb_beat, Deepbless és Dubgrade fog gondoskodni a hangulatról. A Több, mint fesztivál jeligéjű Tusványos a nagy találkozások helyszíne, a kultfőváros szervezői remélik, hogy minél több emberhez eljut a pályázat üzenete, és a helyszínen született ötletek beépülnek a projekt folytatásába, majd ezt követően a kultfőváros a Gyimes völgyébe települ ki, ahol művészeti tanácskozást terveznek a régió művészeti képviselőivel – tájékoztatnak a kezdeményezők.

Mint ismeretes, a kulturális főváros cím célkitűzései közé tartozik az európai sokszínűség népszerűsítése és megvédése, a közös értékek hangsúlyozása, az állampolgárok közös kulturális közeghez való tartozásának erősítése, valamint a kultúra város fejlődéséhez való hozzájárulása. Az i2021 célkitűzése ugyanakkor az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése, a különböző identitások el nem fogadásából adódó feszültségek csökkentése, az egyéni és közösségi szabadság erősítése a művészet és a kultúra közvetítésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
Hirdetés