
Fotó: Henning János
Hazai és magyarországi turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes a MaszkUra című táncszínházi előadással. Az előadás fő témája a maszk, az igazi arc elrejtése a világ elől, illetve a válaszkeresés arra, hogy az ember miért kényszerül igazi énje elrejtésére.
2012. április 02., 11:532012. április 02., 11:53
2012. április 02., 12:342012. április 02., 12:34
A Háromszék Táncegyüttes áprilisban több erdélyi és magyarországi helyszínen mutatja be MaszkUra című táncszínházi előadását. A produkciót Baróton és Nagyszebenben, valamint Budapesten, Cegléden és Gyulán lehet megtekinteni.
Az előadás rendező-koreográfusa, Ivácson László szerint az emberiség az idők kezdete óta a rítusokkal a természeti és természetfeletti jelenségek kifejezésében úgy akarja elmesélni (és befolyásolni) a dolgok menetét, hogy közben a rítusban részt vevők számára és önmaga számára is el kell határolni a hétköznapok arcát a kinyilatkoztatás, az isteni, természetfeletti igazságok és történések arcától: a maszk tehát kéz a kézben jár a rítussal.
Az előadás során a táncosok arra keresik a választ, hogy „az ember miért bújt valaha állatbőrbe és a mai napig miért kényszerül arra, hogy elrejtse arcát, önmagát valami mögé. És mivé válik az ember, ha elrejtette magát? A kezdetektől indulva a 20–21. századra kikristályosodott maszkos-dramatikus játékokon keresztül (sóvidéki guzsalyas, olténiai calus, mezőföldi bolondok napja stb.) keressük azt, hogy az embernek melyik az igazi fedetlen állapota, valódi énje: a maszkos vagy maszk nélküli” – áll az együttes honlapján, a MaszkUra darabról.
Az előadásban Orza Călin, Ónodi Béla, Gálber Attila és Bordás Attila koreográfiáit is láthatja a közönség, a zenét Orbán Ferenc szerezte, díszlet-, jelmeztervező és művészeti munkatárs Furik Rita.
Az előadás erdélyi helyszínei:
Barót, Városi Művelődési Ház – április 5., csütörtök 19 óra
Nagyszeben, Szakszervezetek Művelődési Háza – április 14., szombat 19 óra
Magyarországi helyszínek:
Budapest, Művészetek Palotája – április 11., szerda 19 óra
Cegléd, Kossuth Művelődési Központ – április 12., csütörtök 18 óra
Gyula, Gyulai Művelődési Központ – április 13., péntek 19 óra
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!