
Fotó: Szabó Enikő
Továbbra sem alkalmazzák a már nyolcadik éve elfogadott romániai gombatörvényt, amely előírja, hogy a piacokon gombaszakértőket kell alkalmazni, akik bevizsgálják az eladásra szánt erdei gombát.
2014. október 14., 17:362014. október 14., 17:36
Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület elnöke emlékeztetett, hogy az általuk kidolgozott, majd a parlamentben elfogadott törvény szabályozza a gombaárusítást, de szerinte a különböző minisztériumok nem teszik meg a szükséges lépéseket, hogy a jogszabály előírásait a gyakorlatba lehessen ültetni.
Mint mesélte, a szentgyörgyi egyesület folyamatosan küldi a beadványokat, kéréseket, fellebbezéseket a környezetvédelmi, mezőgazdasági, illetve egészségügyi tárcának, ezek vezetői azonban egymásra hárítják a felelősséget. „Legutóbb azt találták ki, hogy a területi közegészségügyi igazgatóságoknak kellene megszervezni a gombabevizsgálást” – ecsetelte az egyesület elnöke.
Mint arról beszámoltunk, az országban úttörőként a sepsiszentgyörgyi piacon működik ellenőrző pont, Zsigmond Győző szerint azonban itt is lehetne bővíteni a tevékenységet. Mint mondta, jelenleg akadály jelent, hogy a piacon árusoktól termelői igazolványt kérnek, a gombászok pedig nem tudják felmutatni a dokumentumot.
Az egyesület egyébként több erdélyi megyében szervezett tanfolyamot, ahol a gombák megkülönböztetésére tanították az amatőr gombászokat, azonban az ország nagy részében erre sincs lehetőség. A gombaszakértő mesterséget nem ismeri el hivatalosan az állam, nincs módszertani útmutató arra, hogy mely intézmény kellene biztosítsa a bérüket, illetve milyen oklevelet kellene felmutatniuk, sorolta a nehézségeket Zsigmond Győző.
A László Kálmán Egyesületnek Bihar és Maros megyében is van fiókszervezete, néhány évvel ezelőtt a nagyváradi piacon is dolgozott gombaszakértő, ám a jelenlegi önkormányzat már nem támogatja ezt a tevékenységet, a marosvásárhelyi városvezetést pedig soha nem sikerült meggyőzni ennek fontosságáról.
Az egyesületi elnök szerint idén csak azért volt kevesebb gombamérgezés Háromszéken, mert ebben a térségben kevesebb gomba termett. Ellenben még mindig tart a gyilkos galóca szezonja – az egyesület szakemberei több erdei úton kitették a nagyon veszélyes gomba képét és ismertetőit, hogy megelőzzék a baleseteket. Idén ősszel a Szent Anna-tó környékén plakátolnak.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!