
Egy idén nyáron elfogadott rendelet akadályozhatja meg az alacsony végzettségűek továbbtanítását Háromszéken – ismertette Kelemen Tibor a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője.
2014. október 22., 15:522014. október 22., 15:52
Nehéz helyzetbe került a munkaerő-foglalkoztatási hivatal egy olyan rendelet miatt, amely megakadályozza az alacsony képesítésű személyek közoktatásban való továbbtanítását. Az Európai Uniós normáknak megfelelően a 3973-as számú tanügyi rendeletben szabályozzák, hogy csak a tíz osztállyal rendelkező személyek jogosultak a közoktatásban való továbbtanulásra. Ez a helyzet teljes mértékben elfogadhatatlan – fogalmazott Kelemen Tibor, ugyanis a legtöbb munkanélküli alacsony végzettségű, sokan még nyolc osztállyal sem rendelkeznek. „Ez azt jelenti, hogy számukra minden lehetőség megszűnik, hiszen nem tudnak tovább tanulni, tanfolyamokon részt venni és esetleg egy szakmát kitanulni” – mondta az igazgató.
Háromszéken több mint négyezer olyan személy él, akinek nyolc osztályos végzettsége sincs, a munkanélküliek 72 százaléka pedig alacsony végzettségű vagy anafabéta. Az új tanügyi rendelet miatt az oktatásuk, átképzésük nem valósulhat meg, sőt a már elkezdődött képzéseket is le kellene fújni – mondta felháborodottan Kelemen Tibor. „Leállítják ezáltal a beiskolázási lehetőséget és az egyszerű emberek oktatása megszűnik. Egyetlen kivétel a Második Esély nevet viselő program, ahol alapvető írást és számolást tanítanak a résztvevőknek. Eddig ők is továbbléphettek és szakmát tanulhattak, de mostantól ez nem lehetséges” – magyarázta.
Kovászna megyében egyébként jelenleg is zajlik egy takarítói képzés a bölöni, előpataki és árapataki munkanélkülieknek, a résztvevő 62 személy 15 órás elméleti oktatáson vesz részt, majd ezt követően szakmai gyakorlat is lesz. A résztvevők különböző munkákat végeznek el a településen: sepregetés, ablakpucolás, télen pedig hóhányás. A képzés nem jelent alkalmazást, viszont tanulási lehetőség, melyet a jövőben hasznosítani tudnak a résztvevők, és oklevelet is kapnak arról, hogy elvégezték a kurzust. Ezt a képzést a rendelet ellenére sem állítják le, viszont újakat már nem tudnak indítani – közölte az igazgató.
Kelemen Tibor azt is kifejtette, a legrosszabb az, hogy a minisztérium nem tudja felmérni az analfabéták vagy alacsony végzettségűek helyzetét, sőt, ha tudják is, de nem kívánják hivatalosan elismerni ezeket az adatokat. Ennek következményeként sokan nem tanulnak meg írni-olvasni, így szakmájuk és munkájuk sem lesz a jövőben.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!