
Fotó: Veres Nándor
Maksán, Előpatakon, Esztelneken, Hilibben, Gelencén, és – ahogyan kedd reggel laboratóriumi vizsgálatok nyomán bebizonyosodott – Nyújtódon is van kéknyelv-kóros szarvasmarha – tájékoztatott Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
2014. október 28., 14:082014. október 28., 14:08
2014. október 28., 14:112014. október 28., 14:11
Sikó-Barabási Sándor (fotó) elmondta, jelenleg tizenegy fertőzött állatról tudnak, ezek közül kilenc szarvasmarha, egy kecske és egy juh.
A kéknyelv-kór terjedésének megakadályozásáért kontrollzónákat jelöltek ki azon települések húsz kilométeres körzetében, ahol már megbetegedést jegyeztek. Ezekből a körzetekből csupán olyan megyébe szállíthatók élő állatok, amely ugyanilyen járványtani zóna kategóriájában van. Az igazgató elmondta, lassan, a tél közeledtével a kéknyelv-kór terjedése teljesen megszűnik térségünkben, hiszen a fertőzést hordozó szúnyogok az időjárási viszonyok miatt eltűnnek, azonban a tavasszal a kór robbanásszerű kiújulására számítanak. Egyébként a kéknyelv-kór az emberre nem jelent veszélyt, a megfertőzött állat húsa fogyasztható – fejtette ki Sikó.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!