
Fotó: Szabó Enikő
Kovászna megye prefektusa, Marius Popica szerint külön kellene választani a medvék védelmét és a medvékkel szembeni védekezést. A kilövési kvóták és a vadvédelmi alap a jelenlegi illetékesek hatáskörében maradna, az emberre veszélyes medvék sorsáról viszont az adott megye egy sürgősségi bizottsága dönthetne, ráadásul gyorsan.
2014. október 13., 16:172014. október 13., 16:17
Marius Popica elmondta, hogy megkapta a Korodi Attila környezetvédelmi miniszter medve-, farkas- és vadmacskavédelemmel kapcsolatos új hatálytalanítási és kilövési rendelkezésekről szóló körlevelét, és egy-két napon belül elkészül az erre vonatkozó, a megye polgármestereinek kimutatásai alapján központosított adatbázis is, melyet továbbítanak a minisztérium felé.
Kovászna megyének erre az évre 37 medve, 37 farkas és 38 vadmacska a meghatározott kilövési kvótája. Az újdonság az, hogy a veszélyt jelentő vadak vadászhatók, nem csak a vadászati szezonban, ráadásul a leszabályozott egyedszám felett is kilőhetők – mondta a prefektus.
Hozzátette: két gyűlést tartottak az illetékes hatóságokkal, rengeteg átiratot küldtek a minisztériumnak, mert nagyon komoly problémáról van szó, melyet ennek megfelelően kell kezelni. Egyébként Romániában a medve vadászati idénye szeptember 15-e és december 12-e, illetve március 15-e és május15-e között zajlik, míg a farkasé szeptember 15-étől március 31-éig.
Közel húsz településről jeleztek komoly anyagi károkat, támadásokat. A legérzékenyebb eddig jelzett pontok, ahol a medve beszokott a lakott területre: Kovászna, Bodok és Katrosa.
Popica leszögezte, hogy törvénymódosításra van szükség. „Itt Kovászna megyében kormánybiztosi rendelettel létrehoztunk egy technikai bizottságot, mely egy törvénymódosítást tervez. Mert – hangsúlyozta – külön kellene kezelni a vadászati alapot, a kilövési kvótát, a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó tevékenységeket, de szükséges, hogy a megyében történő konkrét veszélyhelyzeteket ettől függetlenül ez a bizottság azonnal megoldhassa, mint sürgősségi esetet. Tehát, ha egy medve lakott területen támad, másnap reggelre előirányozható lenne – a bizottság rendeleteként – azonnali kilövése. Hétfőn először gyűléseztek a megyei sürgősségi, elemző bizottság tagjai és az összes illetékes hatóságok megyei képviselői, akik egyetértenek, hogy a tervezetet mihamarabb be kell nyújtani.
Az érintettek egyetértenek abban, hogy annyi kárról, támadásról soha nem érkezett bejelentés, mint idén. Nem csak erdőkben, gazdaságokban, állatállományban, mezőkön is támadnak, komoly károkat okoznak a barnamedvék. A mostani rendelkezés alapján az önkormányzati vezetőkre hárul a feladat, hogy összeírják az összes veszélyes állatot, illetve a védett vadak által okozott kárt. „Ezen jelentéseket a minisztériumnak továbbítjuk, és legtöbb egy hét alatt kilőhetőnek nyilváníthatják. Ha a törvénymódosítási javaslatunk támogatásra találna, a várakozási idő megrövidülhetne, mert a megyei bizottság azonnal dönthetne” – fejtette ki Popica.
A gond a prefektus szerint az, hogy a medvék nagyon elszaporodtak, azonban a kilövési kvóta mintegy hét éve nem változott. Az erdei gyümölcstermés idén nagyon gyenge volt, ráadásul leggyakrabban 2-3 bocsos anyamedvék érkeztek a mezőgazdasági területekre az élelem miatt. Továbbá ebben az évben három esetben négy emberre is rátámadt a medve Kovászna megyében. „A további károkozás megelőzésért hajtásokat is szerveztünk. Egyelőre ezzel a módszerrel például Kovászna városából sikerült elűzni a medvéket” – mutatott rá Popica. Úgy vélte, megoldás lehetne egy rezerváció létrehozása is, mert jelenleg az ország összes rezervátuma telítve van. Fontos lenne az is, hogy a vadászterületek gondnokai valós állományszámot tüntessenek fel. Romániának is nagy teher a védett vadállomány helyzete, hiszen elkezdődtek a kártalanítások.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!