Érvénytelenítette a város zászlajáról négy éve hozott önkormányzati határozatot a Brassói Táblabíróság kedden, október 7-én, visszautasítva – a Kovászna megyei Törvényszék döntése ellen – Sepsiszentgyörgy önkormányzata és polgárai által benyújtott fellebbezést. Az ítélet indoklását később teszik közzé.
2014. október 08., 10:562014. október 08., 10:56
2014. október 09., 09:002014. október 09., 09:00
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városzászlóról 2010-ban hozott határozatát Codrin Munteanu, volt prefektus támadta meg 2012-ben. Erre csupán a törvényes határidő lejártáig: a határozat elfogadása után hat hónapig lett volna jogi lehetősége. A Brassói Táblabíróság döntése végleges.
„Megvárjuk az indoklást, de nem lepett meg különösebben a döntés” – nyilatkozta portálunknak Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Úgy véli ez a döntés diszkrimináció, az igazságszolgáltatás visszaszorítja a magyar közösség jogait. „Csak a székely településeken tilos a helyi közösségeknek a jelképeiket használni. Romániában csak Székelyföldön születtek ilyen jellegű határozatok. Tudomásom szerint egyetlen más romániai település ellen sem hoztak ilyen döntést. Ez a címer egy, a román kormány és a Román Akadémia Országos Heraldikai Bizottsága által is hivatalosan elfogadott jelkép” – mutatott rá a polgármester.
A városvezető kifejtette: a sepsiszentgyörgyi zászló perébe azért vonták be tavaly a civil szervezeteket is, mert a törvények szerint az önkormányzatok nem vihetik tovább a peres ügyeiket Strasbourgba, de a civil szervezetek ezt megtehetik. Hozzátette: a végleges döntés indoklásának kézhezvétele után a strasbourgi emberi jogi bíróság elé viszik az ügyet, hogy mindenki lássa, milyen jogtalanságok érik a romániai magyarokat.
A zászlótörvény egyébként még mindig nem született meg a parlamentben.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!