Több száz fős az ANL-s várólista Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön idén és jövőre is várhatóan nagy lesz a mozgás az ifjúsági bérlakásokban, mert ebben az időszakban jár le a legtöbb lakó ötéves szerződése. A ki-, és beköltözés azonban időigényes. Miközben lakások állnak az építés óta üresen, több mint négyszáz fős a várólista.

Szabó Enikő

2013. november 12., 17:092013. november 12., 17:09

Jelenleg 439 személy lakásigénylését tartják nyilván a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban – mondta Tischler Ferenc alpolgármester, hozzátéve, hogy ezek közül 89 kérvényező esetében már lezajlott az értékelés. Ezek a személyek jogosultak a lakhatásra, rajta vannak a listán, és fokozatosan sorra kerülhetnek, feltéve, ha közben nem töltik be a 35. életévüket. Még mintegy 350 személy nyújtott be kérvényt, de ezek az esetek még nincsenek elbírálva.

Huzamosabb ideje nyolc, az Országos Lakásügynökség (ANL) által építtetett ifjúsági bérlakás áll üresen Sepsiszentgyörgyön, többek közt azért is, mert az előző lakók kiköltöztek az öt éves kedvezményes szerződés lejártával. A lakbér ebben az esetben 78 lejről 350–400 lejre emelkedik, és ez már a magas közköltségekkel együtt nem vonzó számukra a továbbiakban. Mivel a fűtőberendezés lépcsőházanként közös, nagy gondot jelent a fogyasztás lakásonkénti elosztása, olyankor is kell fizetni, amikor hetekig nem tartózkodnak otthon a lakók. Az elöljáró szerint túl hosszú az igénylési procedúra is, ráadásul a várólistán levő személyek nem jelentik be, ha időközben változik a címük, márpedig ez elég gyakran megtörténik, így képtelenség időben leértesíteni őket.

Sepsiszentgyörgyön 12 ANL-s tömbház épült a kilencvenes évektől 2011-ig, összesen 159 lakással. Jelenleg 151 lakrészt laknak, és még két lakásbérleti szerződést írnak alá a napokban – számolt be Fábián Edina, az alpolgármester irodavezetője. Rámutatott: a fennmaradó hat lakrészből négy garzonlakás, melyeket a tömbházak építése óta nem foglalt el senki, kettővel kapcsolatban még zajlik az ügyintézés.

A lakásigénylők általában családos emberek, ezért nem fogadják el a garzonlakásokat, hiszen ezek nem alkalmasak egy négy fős család befogadására. Ők általában albérletbe költöznek inkább – vélekedett az alpolgármester.

Sepsiszentgyörgyön egy két-három szobás lakás bérlése 100–120 euróba kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés