
Hétfőtől lépett érvénybe az a szerződés, amelynek értelmében a háromszéki iskolások naponta almát is kapnak.
2014. november 26., 16:552014. november 26., 16:55
A tanévből hátralévő 86 napon 20 505 gyerek kap almát a tej és kifli mellé Háromszéken. Az Alma Program közbeszerzési eljárását a bikfalvi Pan Abacs Kft. nyerte meg – tájékoztat Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. Az önkormányzat erre a programra 652 278 lejt fordít.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, azért tartja fontosnak ezt a témát, mert több olyan eset is van, amikor a gyerekek az iskolai tejen, kiflin és almán kívül alig jutnak élelemhez. Hozzátette: „ennél is fontosabb, hogy a hátrányos helyzetű a gyerekeken ezen túlmenően is tudjunk segíteni. Most, amikor a következő évi költségvetést tervezzük, azt a célt tűztük ki, hogy a háromszéki gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek számára nagyobb keretet tudjunk nyújtani, mint az elmúlt évben, még akkor is, ha ez komoly anyagi erőfeszítést igényel.”
Az Alma Program keretében előkészítős, illetve I-VIII. osztályos diákok kapnak naponta almát. Az elmúlt tanévekhez hasonlóan Kovászna Megye Tanácsa jövőre is versenyt hirdet alma témában – korábban kisfilmeket, illetve képregényeket készítettek az iskolások, akik a tanintézmények számára laborfelszerelést nyertek.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!