
Sepsiszentgyörgyön zajlott hétvégén a XIII. Erdélyi Fiatal Közgazdászok Találkozója, a RIF és a Junior Business Club szervezésében. A rendezvényen több mint 200 résztvevő, 16 előadó és 20 szervező vett részt.
2014. március 24., 15:092014. március 24., 15:09
Az EFIKOT története során nem kevés neves előadó tartott előadást, fontos szerepet játszva az erdélyi fiatal közgazdász és vállalkozói réteg nevelésében, képzésében és kapcsolatainak építésében – tájékoztatott Székely Kincső, a JBC részéről. Az idei rendezvény központi témája a Változás Pulzusa címet viselte, célja pedig az volt, hogy frissítően hasson, ihletet és útmutatást adjon úgy a személyes, mint az üzleti élet fejlődésében.
Az EFIKOT plenáris előadásokkal kezdődött, amelyeket három szekció követett. Philipp Kandal, a skobbler számítástechnikai cég alapítója és vezetője előadásában elárulta, mit takar a „kicking asses” jótanács a Startupok világában. Emellett számos érdekes dologra hívta fel a kezdő vállalkozók figyelmét, úgy Románia, mint a nyugati országok piacán. A fiatal résztvevők Seer Lászlótól azt is megtudták, hogy mennyire divat a divat a marketing eszközöknél, továbbá, hogy melyek azok a területek, amelyek jelenleg a leggyorsabban fejlődnek. „A vállalkozást nem lehet megtanulni, sem tanítani, meg kell tapasztalni!” – ezt állította Rafael Pires, a Startup Pirates program egyik alapítója aki nemrégiben a Kolozsváron megtartott Startup Pirates rendezvényen is jelen volt. A közösségi média hatásáról Lévai Richárd tartott előadást, aki rámutatott arra, hogy a közösségi média nem merül ki a Facebook, Youtube és Twitter világában. Mint mondta, a közösségi média, a közösségnél kezdődik, még ha ezt az elmúlt időkben el is felejtették.
A szekció-előadásoknak három fő vezérvonala volt: új technológiák és innováció az üzleti életben, közösségi média, valamint a self management és self branding. Az EFIKOT következő rendezvét Kolozsváron tartják 2015-ben.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!