Több ezer lejt gyűjtöttek 3600 kilométer biciklizéssel

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Százötvenen tekertek idén valamilyen jó cél érdekében Sepsiszentgyörgyön, közel tízezer lejt gyűjtve össze közösségi célokra.

Bús Ildikó

2013. szeptember 25., 20:032013. szeptember 25., 20:03

Kiértékelték a szervezők az idei Tekerj egy jó célért! akciót szerdán délután az Amőba Oktatási Központban, az eredmények pedig elérték a várt szintet, így jövőre is megrendezik a biciklizést. Bereczki Kinga, a HKA elnöke kiemelkedőnek ítélte az idei rendezvényt, melyre százötven biciklis nevezett be és gyűjtötte össze a 9625 lejt, melyet négy közösségi projektre fordítanak azok, akik beneveztek a versenyre. A siker a lelkes hozzáállásnak, a támogatásoknak és a jó mozgósításnak köszönhető – mondta Bereczki Kinga, kiemelve a különböző háromszéki cégeket, melyek az anyagi támogatáson túl csapatokkal is beneveztek a versenyre.

A kiértékelő sajtóértekezleten jelen voltak a közösségi célokat meghirdető szervezetek képviselői is, akik egyhangúlag állították: megérte benevezni, mert ha nem is gyűlt össze teljes összeg, közel járnak céljaik eléréséhez. Hubbes Kinga, a gyulafehérvári Caritas sepsiszentgyörgyi kirendeltségnek területi képviselője a magáncégek és kollégái hozzájárulását köszönte meg, és kifejtette: a kerékpározásból 2129 lejt gyűjtöttek össze, így megvásárolhatják azt a hordozható EKG készüléket, amelyre nagy szükség van sepsiszentgyörgyi idősek ellátásában, mivel így az ágyhoz kötött időseket saját otthonukban tudnák diagnosztizálni. A céljuk négyezer lej összegyűjtése volt, de a karitatív szervezet kipótolja a fennmaradó összeget, így gyógyászati kellékeket is vásárolhatnak.

A Sport All Klub vezetője, Vass Hunor a sporttevékenységek kategóriában pályázott, céljuk egy tatami megvásárlása volt, mely igen sokba kerül, de az összeg egyharmadát sikerült „összetekerni”. A karatés gyerekek szülei és támogatói 2018 lejt gyűjtöttek, számukra az volt az egyetlen hátrány, hogy még nem kezdődött el az iskola, és nem sikerült megfelelően tájékoztatni a diákokat – mondta az edző. Ugyanakkor támogatták őket helyi sportegyesületek is, valamint két kiemelkedő teljesítményű sportoló, Codrea Árpád és Koncz Sándor (Sasa) is, előbbi közel 90 kilométert tekerve.

A Legyél te is a fák barátja! zöld projekt is támogatókra talált, a szervezők szerint ezt a kezdeményezést támogatták a legelszántabban. Toró Attila, a projekt képviselője elmondta, az összegyűjtött 1596 lejből rendezvényt szerveznek az Erzsébet-parkban október végén, amelynek célja tudatosítani Sepsiszentgyörgy lakosaiban, hogy mindannyian felelősek szűkebb és tágabb környezetükért. A programon a gyerekek által igyekeznek megfogni a szülőket is, és felhívni a figyelmüket a féktelen erdőirtásra, amely ellen aláírásgyűjtést is kezdeményeznek.

Az utolsó projekt, amelyért kerékpározni lehetett, a fiataloknak szólt, és a legtöbb pénzt sikerült összegyűjteni rá – mondta Furus Levente, a háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársa. A szervezet kezdeményezésének célja egy szabadtéri edzőpark létrehozása Sepsiszentgyörgyön, központi helyen. Erre 3882 lejt gyűjtöttek be, és ennél a projektnél a HKA megduplázza az elért összeget, így 7764 lejből valósíthatják meg a fiatalok mozgásparkját. A létesítményt fél éven belül kezdenék el létrehozni és az acélszerkezetű edzőparkban változatos mozgásra nyílik majd lehetőség – fejtették ki az ötletgazdák.

Az idei közösségi akcióval a szervezők és a benevezett projektek vezetői egyaránt elégedettek, és ígéretük szerint jövőre is meghirdetik a versenyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés