
Mese, játék, bábelőadás – kilenc napig csupa mese volt a térség, a Mesélő Háromszék rendezvénysorozatnak köszönhetően. A szervezők kiértékelték a programokat.
2014. október 21., 16:522014. október 21., 16:52
2014. október 21., 16:532014. október 21., 16:53
Elérte a kitűzött célt a Mesélő Háromszék rendezvénysorozat, melynek keretében 62 népmeséhez kötődő programot szerveztek a gyerekeknek és felnőtteknek. A szervező Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa Péter Orsolya elmondta: a kitűzött cél az volt, hogy a magyar népmesei örökség előtérbe helyezésén, megismertetésén, használatán és továbbadásán keresztül Kovászna megye felnövekvő nemzedékének identitástudatát erősítse.
Az összesített adatok szerint, a Magyar Népmese Napján Kisbaconból elindított rendezvénysorozat a megye 25 településén 7110 gyermekhez és 1845 felnőtthöz juttatott el 39 bábszínházi előadást, 7 mesetáncházat, 2 mesebarangolást, 3 mese alapú kézműves foglalkozást, 2 népmese alapú rajzkiállítást. A megye két Mesekunyhójában óvodások és kisiskolások részvételével zajlott két mesemondó találkozó, amelyeken közel 200 gyermek és pedagógus vett részt. „A kilenc napos rendezvény időtartama alatt 100 háromszéki óvodás és kisiskolás közösség használta a kisbaconi megnyitón útjukra indított mesemécseseket, fényük mellett olvasták, hallgatták azt a 27 népmesét, amelyek kiemelésével Benedek Elek hagyatéka előtt kívántunk tisztelegni” – fejtette ki Péter.
Ugyanakkor sepsiszentgyörgyi színészek és bábszínészek jóvoltából, a sepsiszentgyörgyi nagyközönség szokatlan helyeken, mint a központi piac, buszok, kocsmák, az Erzsébet Park, a Pénzügy épületében hallgathatott népmeséket, valamint a nyolc órás mesefolyam keretében közel 60 érdeklődő élt a lehetőséggel, hogy a Cimborák Bábszínház otthonában a kedvenc meséjét felolvastassa, vagy elmondja.
Az Esti mese felnőtteknek című újszerű kezdeményezésnek is sikere volt, arra biztatva a szervezőket, hogy folytassák, rendszeresítsék az ilyen jellegű programokat, mert a mese nem csak a gyermekeknek szól. A Népmesék bábszínházi találkozóján hat társulat vett részt, az erdélyi társulatok mellett meghívott vendégek is érkeztek Felvidékről a roznyói Meseszínház és Magyarországról a pécsi MárkusZínház. A kolozsvári, medgyesi és nagyváradi fellépők mellett a házigazda Cimborák Bábszínház két előadással is részt vett a találkozón.
A Mesélő Háromszék szervezőcsapata úgy értékeli, hogy a Kilenc napig csupa mese mottóval ellátott rendezvénysorozat életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal, tanulságokkal zárult.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!