Tíz sérült egy súlyos balesetben Háromszéken

Súlyos baleset történt hétfőn este Csernáton és Kézdivásárhely között, melynek következtében tízen sérültek meg.

Bús Ildikó

Nagy D. István

2013. október 01., 10:572013. október 01., 10:57

2013. október 01., 13:232013. október 01., 13:23

Hétfőn este 22.00 órakor riasztották a 112-es segélyhívó számot, hogy súlyos baleset történt Csernáton község közelében – tájékoztatott Marius Tolvaj, a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség szóvivője. A baleset során egy Hargita megyei és egy bukaresti jármű ütközött, majd az egyik autó kigyulladt, és a sofőr is beszorult. A helyszínre tíz perc alatt érkeztek ki a mentőegységek, hat mentőautó a megyeszékhelyről és egy SMURD rohammentő is Kézdivásárhelyről. A balesetben tíz személy sérült meg, így azonnal alkalmazták az úgynevezett vörös tervet, amely nagyobb számú sérültet követelő katasztrófahelyzet esetén kötelező mentési manőver, és amit György Alfonz, a készenléti felügyelőség parancsnoka vezetett a helyszínen.

A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség kedd reggeli közleménye szerint a balesetet a Brassó irányából Kézdivásárhely felé tartó gépkocsi vezetője T. T. V. okozta, áthajtott az ellentétes sávra, és összeütközött a szabályosan közlekedő Hargita megyei haszonjárművel, melynek kilenc utasa volt. A vétkes gépkocsivezető a fáradtságát okolta a történtekért. A rendőrség megkezdte a kivizsgálást a baleset körülményeiről, melynek okozója önhibából elkövetett súlyos testi sértés vádjával kell szembenézzen.

A mentési akció során kiszabadították a lángoló autóba szorult férfit, aki nagyon súlyos, negyedfokú égési sérüléseket szenvedett a felső testén, valamint több törés is volt a karjain – mondta Török Zsuzsanna, a megyei mentőszolgálat vezetője. A férfit a brassói kórházba szállították, míg a többi kilenc sérültet a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti osztályára vitték.

Mint később kiderült, a sérültek közül a balesetet okozó férfi állapota válságos. A rendőrség kedd délelőtti tájékoztatása szerint a gépkocsivezetőnek lépsérülése van, ami miatt nagyon sok vért vesztett, a brassói sürgősségi kórház szakemberei szerint kevés az esélye a túlélésre. A többi sérült állapota stabil, öten súlyos töréseket szenvedtek, míg négyen enyhébben sérültek.

A Kézdivásárhelyt Kökössel összekötő útszakasz, amely mentén Csernáton községe is fekszik, egyike a legtöbb közúti baleset jellemezte háromszéki közutaknak. A legveszélyesebb része a Réty község irányába vezető megyei úttal való kereszteződés, ahová a rendőrség vezetői már régóta szorgalmazzák egy körforgalom létrehozását. A legtöbb súlyos baleset ebben az útkeresztődésben történik, de a nagy forgalom, a gyorshajtás és a felelőtlen előzések miatt szinte az egész útszakasz kiemelt veszélyességű.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés