Tevékenységi beszámoló versben

Már második éve szedi versbe az elmúlt évre vonatkozó tevékenységi beszámolóját egy sepsiszentgyörgyi tanácstag.

Bíró Blanka

2012. március 28., 19:212012. március 28., 19:21

A városi képviselők közül most már egyre többen élnek a nyelvi jogokkal, a mandátum első két évében az RMDSZ-frakció tagjai csak román nyelven számoltak be a tevékenységükről, az elmúlt két évben javult a helyzet, a 18 magyar nemzetiségű tanácstag közül 13 magyarul is megírta és leadta a tevékenységi beszámolót. A jelentéseket az önkormányzat hivatalos honlapján hozták nyilvánosságra.

A Magyar Polgári Párt frakció lelkiismeretesebb, minden tagja az elmúlt négy évben magyarul és románul is benyújtotta a beszámolót. Gazda Zoltán MPP-s tanácstag lapunknak korábban elmondta, számukra az első nyelv a magyar, mint ahogy benne van a párt nevében is. Minden ülést magyar nyelven tartanak, minden dokumentumot magyarul fogalmaznak meg. Gazda Zoltán szerint, azzal hogy a beszámolóikat lefordították román nyelvre, valójában a hivatal munkáját könnyítették meg, hiszen ha csak magyarul adták volna le, a városháza alkalmazottainak kötelességük lett volna lefordítani azt.  

Takó Imre MPP-s tanácstag már két éve rímbe szedi magyar nyelvű beszámolóját, a román változat hivatalos, prózai formában nyújtja be. „Többször volt, hogy gondolgattam/a lemondást fontolgattam,/de győzőtt a becsület.” – írja a városi képviselő, megfogalmazva, hogy a jogi bizottságban mindent jól megrágott, szégyelli, hogy a sportbizottság tagja volt, hiszen a város A osztályos női kosárlabda-csapata miatt „aggódik egy egész város”. A több szakaszos beszámoló azzal zárul, hogy: „Választás lesz az új évben/én csak annyit óhajtok,/ a magyar pártok fejeire/a vas helyett mindenkinek/szalmából font kalapot.”

Klárik Attila az RMDSZ-frakció vezetője is becsempészi az „irodalmat” tevékenységi beszámolójába, saját, korábban napilapban megjelent karcolatából idéz, többek között ezt: „Púpos a padló az alá söpört döntésektől, rojtos a szebbik-jobbik rész csizmaszára a rá mért tenyércsapásoktól, a mestergerendáról megfáradt fürtökben lóg alá a csípős szóhagymák lila füzére.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés