Tervek a szentgyörgyi Bodok Szálló átépítésére

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Wellness-, üzleti és művelődési központ létrehozását tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a tulajdonában levő, évek óta kihasználatlanul álló Bodok Szálló épületében. 

Bíró Blanka

2015. június 01., 18:222015. június 01., 18:22

Antal Árpád polgármester a sajtónak elmondta, az egykori szálloda felújítási és korszerűsítési tervét még ebben az évben elkészítik, és szintén idén lebonyolítják a közbeszerzést, hogy kiválasszák az építőt a projekt kivitelezésére.

Az elöljáró hangsúlyozta, az elképzelés 70–80 százalékban körvonalazódott, de még zajlanak a tárgyalások a Kovászna megyei önkormányzattal arról a javaslatról, hogy az épületben kapjon helyet az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtár is. Antal Árpád közölte, egyedi koncepció alapján üzleti, wellness- és művelődési központot szeretnének létrehozni, könyvtárral és kortárs művészeti kiállítótérrel.

A polgármester elmondta, az építkezési munkálatokat a város költségvetéséből finanszírozzák majd, de bíznak abban, hogy európai uniós alapokat is lehívhatnak. Az egykori szálló felújítására és hasznosítására korábban több forgatókönyv is létezett, sőt magánbefektető is érdeklődött már, ám a város nem mond le a tulajdonjog feléről, így inkább önerőből és pályázati pénzből korszerűsíti az épületet. A tervek szerint két emeletet „eltüntetnek” a szállóból, amely nyolcemeletes marad, így nem emelkedik ki látványosan a belváros épületei közül.

Az önkormányzat tavaly 750 ezer euróért vásárolta meg az egykori szállót. A brassói tulajdonos ezután befizette a városkasszába a 200 ezer eurós ingatlanadó-elmaradást, így gyakorlatilag 550 ezer euróba került az ingatlan. Ioan Neculae brassói üzletember a 2003-as privatizációs eljárás során vásárolta meg a hetvenes években épült Bodok Szállót, négy év után elkezdte az átépítést, majd a gazdasági válságra hivatkozva leállította a munkálatokat. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés