Kovászna megye is csatlakozott a Természet 2007–2013 programhoz, melynek célja a védett területek megfelelő kezelése. Kovászna Megye Tanácsa május 24-i rendkívüli ülésén elfogadta és ezáltal jóváhagyásra küldi a környezetvédelem és erdők központi hatósága felé a Bodok–Barót-hegység, a Csókás–Veczer, a Veresvíz Tőzegláp és a Rétyi Nyír természetvédelmi területek megfelelő kezelése nevet viselő projektet.
2012. május 25., 13:382012. május 25., 13:38
Demeter János alelnök, a projekt ötletgazdája elmondta: a megyei önkormányzat célkitűzései között szerepel olyan intézmények létrehozása, amelyek a turisták bejutását segítenék a védett területekre tájékoztatási, oktatási céllal.
„A projekt egy európai uniós pályázat keretében valósul meg, összértéke 14,3 millió lej. A Natura 2000 esély arra, hogy a természetvédelmi terület környékén élő közösségek ismertté tegyék magukat, ugyanakkor megőrizzék a természetet gyermekeink számára. Ezért tartjuk kiemelten fontosnak elindítani” – fejtette ki az alelnök.
Mint ismeretes, a Kovászna megyei önkormányzat már korábban kezdeményezte látogatóközpontok kialakítását, amelyek lehetővé teszik, hogy a vadak megzavarása nélkül, azok természetes élőhelyén figyeljék őket az érkező vendégek.
A tervek szerint a Rétyi Nyír területén hozzák létre a látogatóközpontokat, a Hatodon, Esztelneken és a Szent Anna-tó felé vezető úton információs pontokat alakítanának ki, ahol a környék faunájára vonatkozó információs anyaghoz juthatnának az érdeklődök.
Június 1-jén, vasárnap reggeltől estig a gyermekek szórakoztatására szervezett programokkal várják a kicsiket a kézdivásárhelyi Wegener-parkban.
Az infláció mértékével nőnek a helyi adók és illetékek 2026-ban – erről döntöttek a sepsiszentgyörgyi tanácsülésen. Az is kiderült, hogy új típusú, gondolatformáló rendezvényre készül a város augusztusban.
Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdaságokból – közölte a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az erdővidékiek még nem lélegezhetnek fel, hiszen az Olt vízállása olyannyira magas, hogy a Kormos-patakot már képtelen befogadni. Felsőrákosnál már hatalmas területeket öntött el a víz, és félő, hogy rövidesen több száz hektárt áraszt el.
Több száz embert kellett kitelepíteni Kökösbácstelekről és Bélmezőről, Nagyborosnyón pedig ötven háztartásba tört be a víz csütörtökre virradóra. A tűzoltók éjszaka is küzdöttek az elöntött háztartások megmentéséért.
Kovászna teljes területén szünetel a vízszolgáltatás, miután levegő került a rendszerbe. A szakemberek már megkezdték a hiba kijavítását, a lakosság türelmét és megértését kérik.
Kovászna megyébe látogatott szerda délután Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki az árvízhelyzetről tájékozódott Dobollón, Márkosréten és Kökösbácsteleken. Kritikus a helyzet, a következő 24 óra döntő lesz – véli a tárcavezető.
Jelenleg is több településen avatkoznak be a hatóságok az intenzív esőzések okozta áradások miatt Kovászna megyében. A megye több pontján is kritikus a helyzet, utakat árasztott el a víz, illetve lakóingatlanokat is veszélyeztet az árvíz.
További forgalmi korlátozásokra lehet számítani Háromszéken az áradások miatt, hiszen a folyók és patakok vízszintje jelentősen megemelkedett, és több útszakasz járhatatlanná vált az elmúlt órákban lehullott kiadós csapadék miatt.
Egy tűt sem lehetett volna leejteni a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában hétfőn délután. Ekkor mutatták be a közismert képzőművész-házaspár életművét összegző és elemző, Deák Ferenc Loránd művészettörténész által jegyzett albumot.
szóljon hozzá!