A Háromszéki Közösségi Alapítvány 2011 augusztusában kezdeményezte Sepsiszentgyörgyön a Közösségi Kártya bevezetését majd 2012 novemberétől Baróton is beindult a program. Ebben a hónapban Kézdivásárhelyen is teret adnak a helyi közösség támogatásának.
2013. november 05., 15:542013. november 05., 15:54
„A közösségi kártya egy olyan törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására. Ez azt jelenti, hogy használatakor a vásárlót 1% kedvezmény illeti meg a vásárolt értékből. A kedvezményhez a partnerüzlet még ugyanennyit hozzátesz, ezzel támogatja a Háromszéki Közösségi Alapítvány közösségi programjait” – mondta portálunknak Furus Levente, az alapítvány munkatársa. Hozzátette, jelenleg is több tucat kereskedelmi egységgel társultak, melyek között élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, építkezési vállalkozások, utazási irodák és bankok is vannak.
Jelenleg 20 000 közösségi kártya forgalomban. A program beindítása óta, 2011 augusztusa és 2013 novembere között az Ujjvárossy József Közösségi Alapba 304 407 lej gyűlt be, ebből különböző közösségi projekteket támogattak. Furus szerint ebben az időszakban szám szerint 81 tervezetet valósítottak meg Háromszéken. Tehetséges gyerekeket támogattak és létrehozták a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot. „Az összegből közösségi javaslatok alapján beruházásokat eszközöltünk, így valósult meg tíz óvoda ellátása tehetségfejlesztő játékokkal, nyolc biciklitartó felszerelése, öt gyermek részvétele a tehetségtáborban, két pingpongasztal elhelyezése, egy játszótér létrehozása Kovásznán és a Dani Kinga mozgáspark, Sepsiszentgyörgyön” – tette hozzá Furus.
A közösségi kártya Kézdivásárhelyen szerdától elérhető a program partnereinek üzleteiben.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!