Tehetségeket támogat a HKA

Közel 57 ezer lej felhasználásáról döntött a Háromszéki Közösségi Alapítvány kuratóriuma, mely összeget helyi tehetségek támogatására, programjaik továbbfejlesztésére, valamint különböző befektetésekre szánják.

Bencze Melinda

2015. március 02., 16:512015. március 02., 16:51

A közösségi kártya használatáért a Háromszéki Közösségi Alapítvány egyenlő arányban fordít 28 ezer lejt közösségi célokra Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán. Az egyenként 9 ezer lej hasznosításáról a helyi lakosok dönthetnek, így az összeget a lakossági véleményezés alapján költik el. Az ezzel kapcsolatos további információkat hamarosan közölni is fogják – tájékoztat Furus Levente, az alapítvány programvezetője. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is fordítanak pénzt a tehetségtámogatásra, a kuratórium összesen hat ezer lejt különített el erre a célra, valamint még ezer lej jutott a nyereményalapba. Mint ismeretes, a HKA megjutalmazza a közösségi kártya aktív felhasználóit, így a következő sorsolásra májusban kerülhet sor.

A kártyaprogram továbbfejlesztését is szorgalmazzák a HKA vezetői, itt új célcsoportokat is bevonnának az akcióba, amely fejlesztési alapjába 8500 lejt különítettek el. Ezzel kapcsolatban a megfogalmazott célok: a kártyahasználat folyamatának egyszerűsítése és elérhetőbbé tétele, valamint kisebb kampányokat is szerveznének az új regisztrálásokra bátorítva a helyieket. Ismét növelték az alapítvány állandó alapját is ötezer lejjel, így ennek összértéke jelenleg meghaladja a 63 ezer lejt. Mint ismeretes, az állandó alapot a tevékenységek hosszú távon való fenntarthatósága érdekében hozták létre, és az abban elhelyezett összeget nem lehet felhasználni, csupán az abból származó kamatokat. Érdekesség, hogy Romániában a HKA az egyetlen közösségi alapítvány, amely állandó alappal rendelkezik.

Mint már korábban Bereczki Kinga, a HKA elnöke is elmondta, a 2015-ös év a közösségi befektetések éve lesz. Ennek megfelelően ebben az évben két olyan programot indítanak útjára, amely hosszútávon fejleszthető, az egyik közülük pedig a csemetekert program, amely hivatalos indítására még tavaly novemberben került sor. A megvalósításhoz már rendelkeznek egyfajta pénzügyi háttérhez, a területvásárlásra pedig több ajánlat is érkezett. A kuratóriumi tagság a költséghatékonysági szempontokat figyelembe véve már kiválasztott egy helyszínt a csemetekert számára, a tranzakcióra márciusban kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés