
Zsigmond József az RMDSZ képviseletében, Tüzes Csilla és Cseke Ágnes táncoktatók
Fotó: RMDSZ Háromszék Területi Szervezet/Facebook
Kicsivel több mint százan vettek részt a háromszéki RMDSZ által életre hívott senior táncklub első óráján, ami azt jelenti, valós igényt fedett le a kezdeményezés: a mozgás és a közösség egyaránt létfontosságú az időseknek.
2025. március 18., 18:522025. március 18., 18:52
2025. március 18., 18:542025. március 18., 18:54
A senior táncklub első órája kedden délelőtt volt a Park Hotel és Vendéglő egyik földszinti termében, ahol a szervezők meglepődve és örömmel szembesültek az óriási létszámmal. Volt, aki most még csak nézelődni jött: törött karral, műtött lábbal is nyitottak voltak arra, hogy megismerkedjenek a tevékenységgel, az oktatókkal, de a legtöbben készen álltak aktívan is részt venni a közös tevékenységen.
„Ide nem kell előzetes tánctudás” – fogalmazott Cseke Ágnes. A mozgásnak, a táncnak köztudottan terápiás hatása van, a demencia megelőzésében is van szerepe, de
– tette hozzá. Tekintettel a magas létszámra, több csoportban foglalkoztak a résztvevőkkel, s miután jobban megismerik őket – kik azok, akik jobban szeretnek mozogni, és kik azok, akik kevésbé – ennek függvényében osztják majd két csoportba.
Többen jöttek a többiekkel, az oktatókkal és a tánccal ismerkedni
Fotó: RMDSZ Háromszék Területi Szervezet/Facebook
A jelentkezést egyelőre lezárták a szervezők, viszont az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel partnerségben könnyebb, ún.„vitamintúrákat” is szerveznek majd e célcsoportnak.
Jó hangulat uralkodott, a visszajelzések rendkívül jók
Fotó: RMDSZ Háromszék Területi Szervezet/Facebook
Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.
A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.
Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.
Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.
Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.
Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.
Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.
szóljon hozzá!