Erdélyi magyar vita a román közvetítő miatt

A politikai és gazdasági korrupció árnyéka vetül a román–magyar párbeszédet célzó kísérletre Tőkés László EP-képviselő szerint, miután kiderült, hogy a számos bűncselekménnyel gyanúsított Viorel Hrebenciuc holdudvara húzódik a közvetítésre bejelentkezett Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) mögött. Közben az egyre nagyobb port kavart botrány közepette az RMDSZ háromszéki vezetői közölték, nem áll módjukban leellenőrizni, ki áll a tárgyalások hátterében.

Rostás Szabolcs

Szabó Enikő

2014. október 29., 19:512014. október 29., 19:51

2014. október 29., 19:522014. október 29., 19:52

Kölcsönös vádaskodást robbantott ki az erdélyi magyar politikusok körében a Krónika szerdai számában közölt információ, miszerint pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított politikusok, ügyvédek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó szervezet hátterében.

Mint megírtuk, az előzetes letartóztatásba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikushoz és fiához közel álló személyek alapították idén májusban az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet, amelynek égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak idén a román pártok képviselőivel. Az FPER alapítói ellen nemrég pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás annak a nyomozásnak a keretében, amelyben Hrebenciucékat több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítanak befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.

A szervezet kilétének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kovászna megyei Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport azzal vádolja az RMDSZ-nek az eddigi tárgyalásokon résztvevő politikusait, hogy kompromittálták az autonómia ügyét és megtévesztették a közösséget a „hazugságaikkal”, emiatt az érintettek felelősségre vonását követelik.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke – aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt részt vett a Brassópojánán rendezett román–magyar megbeszéléseken – szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a bírálatok hatására.

Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy nem kértek s ezután sem fognak háttérelemzést kérni arról, hogy ki fizeti a kávét és a vizet. „Nekünk az a meggyőződésünk, az a legfontosabb számunkra, hogy az autonómiáról minden fórumon beszéljünk,  és ezután is ezt fogjuk tenni. Bármikor, bárhol és bárkivel, aki egy árnyalattal fehérebb, mint az ördög, le fogunk ülni tárgyalni Székelyföld érdekében. Az is biztos, hogy ezzel kapcsolatban mindig ugyanazt mondjuk Kézdikőváron és Brüsszelben is. Az elmúlt időszakban sajtóanyagokat adtunk ki arról, hogy a belga nagykövet, a francia nagykövet, az amerikai követség politikai osztálya, és neves újságírók kerestek meg Németországból, Ausztriából, Svájcból.  Egyetlen egy dolog érdekelte őket: az RMDSZ-nek és a székelyföldi önkormányzati vezetőknek Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos elképzelése. És ugyanez a kérdés volt terítéken az Allen H. Kassof által kezdeményezett és szervezett tárgyalásokon is.

Tamás Sándor úgy véli: „lehet, hogy egyesek elveszítették a helyes arányérzéküket, vagy pártpolitikai célt szolgálnak ezek a vehemens támadások. Mert egyrészt Izsák Balázs és egyes politikai vezetők első reakciója az volt, hogy ők miért nincsenek ott. Azért nem voltak ott, mert nem hívták meg őket. Valószínű azokat hívták meg, akikről azt gondolják, hogy véleményük van és befolyással vannak egy adott közösségre – fejtette ki Tamás Sándor. Ugyanakkor elmondta: meggyőződésük, hogy az autonómiáról minél többen, minél gyakrabban kell beszélni, pártszínektől függetlenül. Mindenki mondja el mit gondol az autonómiáról és igenis látszódjon az, hogy tömegtámogatottsága van. „Kínos az, hogy az egyik szervezet kritizálja a másikat. Ez nem csak egymás között, székelyföldiek között, hanem kifele is eléggé rosszul mutat. Székelyföld csak akkor tud talpon maradni, ha mindannyian együttműködünk” – összegzett az elöljáró.

„Mi nem vagyunk hajlandók sem titkos találkozókon részt venni, sem titokban tartani azt, ami ezeken a beszélgetéseken elhangzott. Minket Allen H. Kassof hívott meg erre a találkozóra azzal, hogy elő szeretnék segíteni a román-magyar párbeszédet” – mutatott rá Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Leszögezte, szerinte nem volt hiba részt venni ezeken a találkozókon, bár nem tudja, hogy Allen H. Kassofék mögött az amerikai titkosszolgálat, a NATO, illetve ki más is állhat. Sepsiszentgyörgyi polgármesterként ezt nem tudja leellenőrizni, azonban ezek az emberek képesek voltak arra, hogy egy asztal mellé ültessék a román politikai elitet és néhány székely politikai vezetőt.

„Én nem érzem úgy, hogy elárultam az ügyet, azért mert amerikaiak szervezték az amerikai nagykövetség képviselői, a bukaresti befolyásos médiaszakemberek jelenlétében, és azért sem mert markánsan képviseltük a székely autonómia ügyét” – mondta. Arról nem tudott nyilatkozni, hogy miért nem hívtak meg más politikusokat is, azonban szerinte ott ülhetett volna a találkozón Izsák Balázs, Szilágyi Zsolt vagy Toró T. Tibor, akik szerinte különösebben nem befolyásolták volna azt, ahogyan felléptek az autonómia ügyében.

Az EMNT és az EMNP is bírálta az RMDSZ-t

Eközben élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerdai kolozsvári sajtótájékoztatójukon Tőkés közölte, miközben Tamás Sándorék utólag tárják a nyilvánosság elé a brassópojánai tárgyalásokon elhangzottakat, mégis a korrupcióellenes ügyészség nyomozása biztosít teljes átláthatóságot arról, kik állnak a szerinte eleve hiteltelen román–magyar párbeszédkísérlet mögött.

„A politikai és gazdasági korrupció, továbbá a kampánycélzatú demagógia árnyéka vetül az egyeztetésekre, kompromittálva az etnikai paktumra irányuló kísérletet. Szembeötlő, hogy miközben magyar vonalon az RMDSZ kizárólagosságra törekszik, a román pártok közül valamennyi ott volt a FPER által szervezett találkozókon” – jelentette ki az EMNT elnöke.

Tőkés a kétoldalú tárgyalások előfeltételének nevezte, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek vezetői egyezzenek meg a tekintetben, miről folytassanak tárgyalást a román féllel. Szerinte nincs értelme román–magyar párbeszédről beszélni mindaddig, amíg a magyarok nem tudnak közös nevezőre jutni.

Toró T. Tibor az FPER alapítói ismeretében átverésnek nevezte a kezdeményezést. Az EMNP elnöke úgy vélekedett, két magyarázat lehet arra, hogy miért bízták „bűnszervezetre” a román–magyar párbeszéd ügyét: vagy gyengén teljesít az amerikai külügyminisztérium, vagy semmi köze az egész folyamathoz.

„A párbeszéd az autonómiáról kell szóljon, nem másról, hiszen ez a megoldás. Tény, hogy eredmény csak párbeszéd útján lesz, és valószínűleg akkor lesz sikeres, ha a nagyhatalmak is segítenek, de elsősorban belső nyomásra van szükség a közösség részéről” – jelentette ki a politikus. Toró hozzátette, a hiteles román–magyar egyeztetésekhez az erdélyi magyar politikai vezetők egységes fellépésére is szükség van, ezért jónak tartaná egy magyar–magyar kerekasztal megrendezését.

A téma kapcsán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélte, az erdélyi magyarság számára lehetőséget jelent, hogy az Egyesült Államok fokozott érdeklődést mutat Közép-Kelet-Európa, ezen belül a magyar–román viszony iránt. A fideszes politikus szerint a közösségnek élnie kell ezzel az „exponáltsággal”. Németh Zsolt közölte, Magyarország figyelemmel követi az eseményeket, és a román–magyar dialógus tekintetében Budapest számára az erdélyi magyarok véleménye az irányadó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés